A zárónyilatkozatban a nukleáris biztonság, az élelmiszer-biztonság és a fogolycserék három témája szerepelt. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kijelentette, hogy ezek a „minimális feltételek” az Oroszországgal folytatott tárgyalásokhoz, utalva arra, hogy Kijev és Moszkva között még mennyi más nézeteltérést lesz nehezebb leküzdeni.
A CNBC azt hangsúlyozta, hogy elemzők szerint a kétnapos konferenciának valószínűleg kevés konkrét hatása lesz a háború befejezésére, mert Oroszországot – egyelőre – nem hívták meg. Oroszország kulcsfontosságú szövetségese, Kína pedig nem vett részt az ülésen, és Brazíliával közösen próbál alternatív utakat kidolgozni a béke felé.
Katar miniszterelnöke, Mohammed bin Abdulrahman al-Száni sejk egy nappal korábban megjegyezte, hogy országa adott otthont az ukrán és orosz delegációval folytatott megbeszéléseknek az ukrán gyerekek és családjuk újraegyesítéséről, amelynek eredményeként eddig 34 gyermek térhetett haza, jegyezte meg a CNBC.
Az orosz TASZSZ hírügynökség azt emelte ki, hogy az Oroszországi Föderáció részvétele nélkül lezajlott svájci békekonferencia rávilágított a különböző nézőpontokra. Kijev már megkezdte a konzultációkat azokkal az országokkal, amelyek a második békekonferenciának is otthont adhatnak. Moszkvában eközben megjegyzik, Kijevnek érdemes lenne elgondolkodnia Vlagyimir Putyin elnök békejavaslatain.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!