Szijjártó Péter: Brüsszel megkezdte a vörös vonalak átlépését + videó

Ukrajnába irányuló fegyverszállítások finanszírozása, katonai kiképzők Ukrajnába küldése – erről tárgyaltak ma az uniós külügyminiszterek.

Forrás: MTI2024. 06. 24. 15:53
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben az EU Külügyi Tanácsának ülésén 2024. június 24-én. Forrás: Facebook/Szijjártó Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A demokrácia és a jogállamiság saját maguk által felkent harcosai most a lehető legszégyentelenebbül lépték át és vették semmibe a szabályokat Magyarország kizárásával ebből a döntésből. A háborúpárti indulat tehát gyakorlatilag elvakította a döntéshozókat” – tette hozzá. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az EU láthatóan folytatni is akarja a vörös vonalak átlépését, amit tanúsít, hogy a kül- és biztonságpolitikai főképviselő ezúttal olyan javaslattal állt elő, amelynek alapján az ukrán katonák kiképzése Ukrajna területen is folyhatna, nem csak más országokban. „Ez egy rendkívül veszélyes javaslat. Ez egy olyan javaslat, amely egy újabb vörös vonalat lépne át. Ugye emlékszünk a nyugat-európai vezető politikusok nyilatkozataira még az európai parlamenti választási kampányban, amelyek szerint európai katonákat lehetne, kellene állomásoztatni, kihelyezni, küldeni Ukrajnába. És íme, itt az első lépés” – emelte ki.

Katonai kiképzőket akarnak Ukrajnába küldeni. Ez számunkra elfogadhatatlan, ez ellen minden létező eszközzel tiltakozunk, hiszen az európai uniós kiképzők Ukrajnába telepítése egy újabb rendkívül súlyos veszélyét hozná elő a háború továbbterjedésének

– figyelmeztetett.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy ismét hatalmas nyomás nehezedett rá annak érdekében, hogy hazánk járuljon hozzá körülbelül 6,5 milliárd euró felszabadításához az Európai Békekeretből a további ukrajnai fegyverszállításokra. Szavai szerint ezért újfent világossá tette azt, hogy amíg az ukrán hatóságok nem hagynak fel a magyar vállalatok hátrányos megkülönböztetésével, addig erről szó sem lehet. Majd úgy vélekedett, hogy ebből a szempontból egyre rosszabb hírek érkeznek, így például el kívánják venni a Richter forgalmazási engedélyeinek egy részét, és „a háborút támogató vállalatok” új listáján is dolgozhatnak az ukrán hatóságok, amellyel esetleg ismét célkeresztbe kerülhetnek a magyar cégek.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben az EU Külügyi Tanácsának ülésén 2024. június 24-én (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.