A jelenlegi nemzetközi helyzetben az amerikai külpolitika egyik központi kérdése az Izraelhet való viszony. Ebben azonban a Demokrata Párt igen megosztott. Kamala Harris a párt Izrael-párti és a palesztinokat támogató csoportjainak is igyekezett megfelelni, de a válós szándékairól nem tudtunk meg többet. Bryan Leibnek azonban nincsenek illúziói.
Biden elnök, Harris alelnök és a demokraták nem barátai Izrael államnak és az izraeli népnek. Jobban érdekli őket, hogy megszilárdítsák muszlim szavazataikat Michigianban és Minnesotában, mint hogy támogassák az amerikai zsidó közösséget és Izrael államot
– szögezte le a szakértő, hozzátéve, hogy Amerikában csak egy Izrael-barát párt van, és ez a Republikánus Párt.
Nem Izrael azonban az Egyesült Államok egyetlen olyan szövetségese, amely nem sok jóra számíthatna egy újabb demokrata elnökségtől.
Biden elnök és David Pressman magyarországi nagykövet azt a megközelítést választották, hogy elidegenítik Magyarországot ahelyett, hogy megpróbálnának hidakat építeni
– magyarázza Byran Leib.
Trump külpolitikai programja a „béke az erőn keresztül” elvre épült, míg Bidené az Egyesült Államok érdekeit az utolsó helyre teszi – világít rá a szakértő.
Érdekes közjátéka volt a Demokrata Nemzeti Konvenciónak, hogy Kamala Harris épp arra az estére hagyta el Chicagót egy másik esemény kedvéért, amikor Barack Obama volt amerikai elnök és felesége, Michelle Obama tartott beszédet. A korábbi elnöki pár Joe Biden visszalépése után látványosan elzárkózott attól, hogy Harrist támogassa. Mindez együtt a párton belüli ellentétekre utalhat.
Bár Kamala Harris rengeteg pénzt gyűjtött, azt hiszem, mindenki számára világos, hogy sok demokrata nem örül annak, hogy Harris a jelölt. Harris egyetlen szavazatot sem kapott a demokrata előválasztások szavazóitól, de most valahogy mégis ő a jelölt
– mondja a kutató.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!