Lettországban a nők kötelező katonai szolgálatáról beszélnek

Lettország külügyminisztere, Baiba Braze támogatja, hogy a nőket kötelező honvédelmi szolgálatra hívják – mondta a politikus a lett rádió műsorában.

Forrás: Grani2024. 08. 09. 11:46
Baiba Braze lett külügyminiszter int, amikor közös sajtótájékoztatót tart a német külügyminiszterrel a berlini külügyminisztériumban 2024. július 1-jén. Fotó: AFP/RALF HIRSCHBERGER
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lett külügyminiszter szerint a „kötelező” szó ugyan negatívan hangzik, de támogatja, hogy a nőknek is „lehetőségük, készségeik és felelősségük lehessen” – írta a Grani.

Nem vagyunk alsóbbrendűek a férfiaknál. A honvédelemben is van lehetőség a szakosodásra, akárcsak a nemzetőrségben. Azt hiszem, ez mindenki számára előnyös helyzet.

– mondta Braze.

Korábban Leonyid Kalnins, a lett Nemzeti Fegyveres Erők parancsnoka is azt javasolta, hogy fontolják meg a nők kötelező besorozásának lehetőségét. Andris Spruds védelmi miniszter is támogatja az ötletet, de ezt még meg kell vitatni a koalícióban. Jövőre mintegy ezer fiatalt várnak, és a cél az évi négyezer sorkatona elérése.

Kalnins szerint a kedvezőtlen demográfiai helyzet aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e toborozni a szükséges négyezer katonát, de meg kell találnia a módját annak, hogy a lakosságot motiválják a katonai részvételre.

Meggyőződésem, hogy az önkéntes katonaság a legjobb, a legmagasabb színvonalú és a leghatékonyabb. És remélem, hogy az önkéntesek bevonása más lett állampolgárokat is motiválni fog, így nem lesz nagy azoknak a száma, akiket besorozunk a hadseregbe.

– mondta a lett főparancsnok.

Leonids Kalnins, a Lett Fegyveres Erők parancsnoka beszél az amerikai hadsereg légideszant dandárjának katonái előtt 2022. február 25-én (Fotó: AFP/Gints Ivuskans)

Arra a kérdésre, hogy nemtől függetlenül minden 18 év feletti fiatalnak kötelező lesz-e katonai szolgálatot teljesítenie, Kalnins azt mondta, hogy támogatja a mindkét nemre vonatkozó kötelező katonai szolgálatot.

Ez motiváló elem lesz a férfiak számára, hogy aktívan részt vegyenek a szolgálatban. A minőség, a hatékonyság és a fegyelem sokkal magasabb azokban az egységekben, ahol nők szolgálnak, amint azt a nemzetőrség tapasztalatai is bizonyítják.

A lett Nemzeti Fegyveres Erők önkéntesei havi hatszáz eurós juttatást kapnak, valamint szolgálatuk végén 1100 eurós juttatást. Ez összesen 7700 eurót tesz ki. A sorkatonák a tervek szerint ennél kisebb összeget kapnának.

Lapunk korábban írt arról, hogy a háborúpárti Európa a kötelező sorkatonaság ötletével kacérkodik, aminek oka az lehet, hogy a harcban tartott Ukrajna hamarosan kifogyhat a katonai utánpótlásból.

A háborús készülődésből a nőket sem hagynák ki. Németországban például a nők mindmáig önkéntesen szolgáltak a Bundeswehrben. Ennek változnia kell Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke, Daniel Günther (CDU) és Eva Högl, a Bundestag védelmi biztosa (SPD) szerint.

Akárcsak Izraelben, Norvégiában, Svédországban és hamarosan Dániában, Németországban is férfiakat és nőket kellene bevonni a csapatokba. Nem lenne helyénvaló többé csak a fiatal férfiakra koncentrálni.

– mondta korábban Högl védelmi biztos

Ebbe a háborús narratívába illeszkedik bele Lettország javaslata is.

Borítókép: Baiba Braze lett külügyminiszter (Fotó: AFP/Ralf Hirschberger)
 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.