A National Endowment for Democracy idén májusban szervezett egy tanácskozást, amelyen szerbiai ellenzéki pártok és NGO-k vezetői vettek részt. Ezen az összejövetelen megállapodás született arról, hogy az ellenzéknek a jövőben a hatalomátvétel érdekében a válsághelyzetek kihasználására kell törekednie, különös tekintettel a lítiumbányászat kérdésére. Mindez igazolja, hogy a NED színes forradalom előkészítésén dolgozik Szerbiában – írja a szerbiai Politika.rs a Kínai Külügyminisztérium közleményének apropóján, amely szerint a NED az Egyesült Államok kormányának „meghosszabbított karjaként” tevékenykedik.

(Fotó: FoNet)
A Kínai Külügyminisztérium a közleményben arról ír: a NED évek óta beavatkozik más országok belügyeibe, a társadalom megosztására törekszik, félrevezeti a közvéleményt és ideológiai nevelést csinál, mindezt a demokrácia előmozdításának ürügyén. A szöveg szerint az elmúlt években a NED folyamatosan változtatta taktikáját, és egyre többet enged meg magának.
Egyre nyíltabban avatkozik be más országok belügyeibe, szít indulatokat, hajt végre szabotázsokat.
A dokumentumban számos példával alátámasztják a fenti megállapításokat. Többek között azt írják, hogy
- a 2004-es ukrajnai narancsos forradalom előtt a NED 65 millió dollárnyi támogatást nyújtott az ukrán ellenzékek,
- később pedig 30 millió dollárt különített el az ukrán civil szervezetek támogatására.
- A 2013–2014-es majdani forradalom idején a NED a Mass Media Institute-ot finanszírozta, valamint több tízmillió dollárt költött el különböző közösségi médiafelületeken annak érdekében, hogy fokozzák a feszültséget az országban.