Lengyel hetilap: a németek nem éreznek felelősséget Lengyelország megszállásáért, és lezártnak tekintik a háborús jóvátétel ügyét

A 20. századi Lengyelország történetével és a totalitarizmussal foglalkozó varsói Pilecki Intézet berlini részlege felmérést készített arról, hogyan vélekedik a német társadalom a náci Németország Lengyelország ellen intézett támadásáról, amely a második világháborút elindította, illetve az ott végzett felmérhetetlen pusztításról és népirtásról. A vizsgálat eredményeit a háború kitörésének 85. évfordulóján a Sieci című konzervatív lengyel hetilap ismertette.

Megemlékezők Auschwitzban Fotó: NurPhoto via AFP

A megkérdezettek 59 százaléka szerint a holokauszt fő áldozatai a németországi zsidók voltak. Csupán 28 százalékuk mondta azt, hogy az áldozatok többsége a lengyel zsidók közül került ki. Valójában a meggyilkolt német zsidók száma mintegy 165 ezret tett ki (a nácik 1933. évi hatalomra jutása előtt számuk nagyjából félmillió volt), szemben a holokauszt hozzávetőleg hárommillió lengyel zsidó áldozatával. A németek úgy vélik, hogy az ő országukban szabták ki a legsúlyosabb büntetéseket a zsidóknak nyújtott segítségért: 46 százalékuk szerint ezért a Harmadik Birodalomban halálbüntetés járt, miközben csak 31 százalék tudta, hogy ez volt a gyakorlat a megszállt Lengyelországban. 

A németek immár hagyományosan „megosztják” felelősségüket a világháború során elkövetett bűncselekményekért: 57 százalékuk szerint a megszállt országok társadalma éppen annyira felelős a holokausztért, mint a német megszállók. 

Más szóval a lengyelek ugyanolyan felelősséget viselnek Auschwitzért és a többi lengyelországi koncentrációs táborért, a gettókért, a tömeges kivégzésekért és az európai zsidók millióinak megsemmisítéséért. Holott, bár igaz, hogy egyes országokban kollaboráltak a németekkel, mint például a franciák egy része, Belgium vagy a balti országok, egyikben sem kezdődött népirtás saját kezdeményezésre, ez mindenhol a német megszállás következménye volt. 

Ezenfelül a németek több mint egynegyede úgy tartja, hogy országuk már fizetett jóvátételt Lengyelországnak a második világháborús pusztításért: 53 százalékuk szerint részlegesen, 25 százalék szerint teljesen. 

A második világháborúban okozott károkért Németországra kirótt jóvátételt a háború utáni potsdami konferencián határozták meg. Ebben figyelembe vették Lengyelországot is. A teljes összeget 20 milliárd dollárban jelölték meg, amely ma mintegy 300 milliárd dollárnak felel meg. A lengyel igényt a szovjeteknek megítélt, nagyjából 10 milliárd dollár értékű csomagból kellett kielégíteni. Ennek 15 százaléka, másfél milliárd dollár jutott volna Varsónak (mai értéken 45 milliárd dollár). Ennek az összegnek a nagyobb részét azonban a szovjetek egy nagyon kedvezőtlen számítás révén nem utalták át Varsónak. Végül – és ez Németország döntő érve a mai lengyel igényekkel szemben – a varsói kormány 1953-ban lemondott a jóvátétel hátralévő részéről. 

Lengyel szakértők szerint azonban a pénz továbbra is jár Varsónak, mert a lemondásra vonatkozó döntés szovjet nyomásra, a korlátozott szuverenitás feltételei között született. Lengyelország mintegy hatezermilliárd zlotyra becsüli a német megszállás által neki okozott kárt. 

A Pilecki Intézet felmérési eredményei sokak számára megdöbbentők lehetnek, de nincs mit csodálkozni – írja a Sieci –, hiszen Németország évek óta olyan politikát folytat, amelynek célja kitörölni a történelmi emlékezetből a saját bűnöket, vagy az áldozatokra, például Lengyelországra hárítani a felelősség egy részét. 

Német felmérések szerint a németek úgy tartják, hogy az ő országuk is „náci megszállás” alá került, és 1945. május 8. nem a vereség és kapituláció, hanem a felszabadulás napja volt. Ez a narráció az NSZK-ban még a 20. század 80-as éveiben jelent meg, amihez nagyban hozzájárult Richard von Weizsäcker elnök, aki 1939. szeptember 1-jén a potsdami gyalogezredben maga is részt vett Lengyelország megszállásában. 

Németország náci megszállásának hagyományában nevelkedett a keletnémet ifjúkommunista szervezet egykori tagja, a későbbi német kancellár, Angela Merkel is, aki a 2019-es évfordulós ünnepségek során a normandiai partraszállást felszabadításként értékelte. Az NDK-ban – Sztálin javaslatára – május 8. a fasizmus alóli felszabadulás ünnepnapja lett, amit Olaf Scholz jelenlegi kancellár is megerősített, amikor a közösségi médiában azt írta, hogy ezen a napon Németország „felszabadult a nemzetiszocializmus zsarnoksága alól”. 

Hanna Radziejowska, a Pilecki Intézet berlini részlegének munkatársa megvizsgálta a németországi iskolai történelemtankönyveket is. Az egyik, érettségire felkészítő, az 1815–1945 közötti időszakot felölelő, 335 oldalas szöveggyűjteményben mindössze 54 sor jut Lengyelországra, amelyben a 18. századtól 1939-ig mutatják be az ország történetét. Húsz oldalt szánnak a holokausztra, 13-at a németországi antifasiszta ellenállásra. 

Egy szó sincs benne Lengyelország megszállásáról, a lengyel civil lakosság ellen elkövetett bűntettekről vagy az 1944. augusztusi varsói felkelésről. Az áldozatok között említi sorrendben a zsidókat, a cigányokat, a homoszexuálisokat, továbbá akiken eutanáziát végeztek, valamint a hadifoglyokat. A lengyel áldozatokról hallgat. 

A német tankönyvek a holokauszt összesen hatmillió áldozatáról írnak, de elhallgatják, hogy felük lengyel zsidó volt. Ahogyan azt is, hogy a német megszállásnak nagyjából ugyanennyi nem zsidó lengyel esett áldozatul. 

Írnak a civil lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosságokról Franciaországban (Oradour) vagy Csehországban (Lidice), de a civil lakosság ellen elkövetett, nagyságrendekkel nagyobb lengyelországi tömeggyilkosságokról hallgatnak. 

Németország elutasítja, hogy a már Lengyelországnak adott jóvátételen felül Varsó további követeléséről tárgyaljon. Scholz kancellár júliusi varsói látogatása során ígéretet tett valamiféle juttatásra a még élő egykori áldozatok számára, és szó van egy megbékélési emlékház építéséről Berlinben. Német politikusok ezenfelül hivatalos európai utazásaik során rituális tiszteletadást nyilvánítanak, és bocsánatot kérnek a náci bűntettek különböző helyszínein. Ebből azonban semmilyen gyakorlati következmény nem származik. 

Bármilyen német kormány ugyanis, amely fontolóra venné jóvátétel fizetését a tömeggyilkosságokért és rablásokért, saját társadalmával kerülne szembe, amely részben úgy tartja, hogy maguk a németek is áldozatok voltak, és túlnyomó többségében az a meggyőződése, hogy a jóvátétel ügyét már lezárták. A német kormányok tökéletes munkát végeztek

– írja a Sieci. A szűk évszázaddal ezelőtt (Hitler hatalomra jutása után) „úrnemzetnek” nyilvánított németséget sikerült úgy átnevelni, hogy mára a nácik ártatlan, mit sem tudó áldozatainak tartják magukat. 

Borítókép: Megemlékezők Auschwitzban (Fotó: AFP)