Húsz évvel ezelőtt, 2004. december 26-án, a világ szemtanúja volt az emberiség történetének egyik legpusztítóbb természeti katasztrófájának. A Richter-skála szerinti 9,1-es erősségű földrengés az Indonézia melletti óceánfenéken több száz kilométeres törést okozott a földkéregben. Az Indiai-lemez és a Burma-mikrolemez találkozásánál bekövetkezett földmozgás energiája 23 ezer hirosimai atombomba erejével ért fel. A rengés által kiváltott cunami perceken belül elérte az indonéz partokat, majd órák alatt tovább söpört Srí Lanka, India, Thaiföld és más országok partvidékei felé.
Fotó: AFP / AFP/2005 AFP
A cunami pusztítása
A hullámok sebessége elérte az 800 kilométer/órát, magasságuk helyenként a 30 métert is meghaladta. A tragédia 15 országot érintett, és több mint 226 ezer ember életét követelte.
A legsúlyosabb károkat az indonéziai Aceh tartomány szenvedte el, ahol több mint 120 ezer ember vesztette életét. Srí Lankán 35 ezer áldozatot, Indiában 16 ezer halottat és több ezer eltűntet regisztráltak.
A katasztrófa gazdasági és ökológiai következményei szintén megdöbbentőek voltak: teljes közösségek tűntek el, falvak, mezőgazdasági területek és halászati övezetek váltak a hullámok martalékává.
2004-ben az Indiai-óceán térségében nem létezett működő szökőár-figyelmeztető rendszer.
A cunami első jelei után a csendes-óceáni figyelmeztető központ szakértői csupán órákkal később tudtak megerősíteni, hogy hatalmas hullámok indultak el. A helyi kormányok és közösségek nem kaptak időben értesítést, így százezrek vesztették életüket, miközben az óceán kegyetlen ereje elérte a partokat.
A változás kezdete
A katasztrófa "ébresztőként" hatott a világra. Az Egyesült Nemzetek Szervezete kezdeményezésére globális szinten kezdtek fejleszteni szökőár-figyelmeztető rendszereket. Az elmúlt két évtized során több mint 1400 új figyelmeztető állomást hoztak létre, amelyek ma valós időben továbbítanak adatokat. A fejlett technológiáknak köszönhetően a figyelmeztetési idő percekre csökkent, ami sok életet menthet meg a jövőben.
Bár a technológia fejlődése és a közösségek felkészítése óriási eredményeket hozott, a kutatók szerint a cunamik elleni védekezés sosem lesz teljesen tökéletes.
A 2011-es japán szökőár példája azt mutatja, hogy még a világ legfejlettebb rendszerei sem képesek teljes mértékben megelőzni a tragédiát. Azonban az oktatás, a katasztrófavédelmi gyakorlatok és a gyorsabb reakcióidők sok ember életét menthetik meg.
