Elmondása szerint az elnökség központi üzenete az volt, hogy az Európai Unió jövője a hagyományok tiszteletére, a nemzeti szuverenitás megőrzésére és az együttműködés új modelljére épülhet.
Az európai hagyaték – a kereszténység, a jogállamiság és a magas kultúra – nemcsak a múltunk része, hanem a jövőnk iránytűje is
– hangsúlyozta Orbán Balázs.
Hozzátette, hogy az uniót projektként kezelni komoly hiba, hiszen ezzel figyelmen kívül hagyjuk az alapértékeket, amelyek valódi irányt mutathatnak a közös döntéshozatalban. Az elnökség során Magyarország világos célokat tűzött ki, amelyek az EU jelenlegi válságainak kezelésére irányultak. Orbán Balázs szerint a politikai akarat és a világos célkitűzések révén még a legnagyobb kihívások közepette is lehet eredményeket elérni. Példaként említette a migrációs válságot, ahol Magyarország a határok védelmét és a kibocsátó országokkal való együttműködést helyezte előtérbe a brüsszeli bürokrácia által erőltetett megoldások helyett. Külön hangsúlyozta a közepes méretű tagállamok szerepét az unió jövőjében.
Az elmúlt években a nagy európai államok, például Németország és Franciaország, politikai és gazdasági súlyuk csökkenésével űrt hagytak maguk után. A magyar elnökség bebizonyította, hogy a közepes méretű tagállamok képesek meghatározó szereplővé válni az európai politikában, és új lendületet adni az együttműködésnek.
Az Európai Unió jövőjére vonatkozóan a magyar elnökség korábban három fő irányt határozott meg. Először is, szükségesnek tartották a nemzeti szuverenitás visszaállítását, hiszen a brüsszeli bürokrácia helyett a tagállamoknak kell irányítaniuk az unió döntéshozatali folyamatait. Másodszor, kiemelték Európa önállóságának megőrzését a globális erőtérben, különösen az Egyesült Államokkal és Kínával való kapcsolatok tekintetében.
Európának önálló geopolitikai tényezővé kell válnia, és saját érdekei mentén kell kapcsolatokat kialakítania
– fogalmazott Orbán Balázs. Harmadrészt, a magyar elnökség szerint az unió stratégiájának alapját a közös európai értékeknek és hagyománynak kell képeznie, amelyek nemcsak a múlt, hanem a jövő alapkövei is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!