Ausztria hónapok óta próbál stabil kormányt alakítani, azonban az FPÖ és az ÖVP közötti tárgyalások teljes kudarcot vallottak. Az FPÖ szeptember végén nyerte meg a választásokat, és bár az első kormányalakítási próbálkozás még az ÖVP kezében volt, az sem vezetett eredményre. Miután az Osztrák Szabadságpárt kapott megbízást a kormányalakításra, Herbert Kickl pártelnök és csapata megkezdte a tárgyalásokat az ÖVP-vel, azonban a nézeteltérések miatt a folyamat végül eredménytelenül zárult.
![Ausztria jövője bizonytalan a kormányalakítás bukása után](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/62YjE3L9yzX4RP5KFu6ZTeNppri7G34rQaULqG7iV6M/fit/1200/834/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4MmU4ZGIzMzcwODQyMDdiZmI5MzE0NDhkZmE4NTA0.jpg)
(Fotó: APA-PictureDesk via AFP)
Az FPÖ vezetője közleményben tudatta döntését Alexander Van der Bellen államfővel, amelyben hangsúlyozta, hogy pártja minden erőfeszítést megtett egy stabil kormány létrehozására.
Ennek ellenére a koalíciós tárgyalások során jelentős akadályokba ütköztek, különösen a tárcák elosztásának kérdésében. A belügyminisztérium kulcsfontosságú szerepet játszott a vita kiéleződésében: míg az FPÖ vezetője ragaszkodott ahhoz, hogy pártja kapja ezt a minisztériumot, az ÖVP nem volt hajlandó lemondani róla.
A Néppárt kompromisszumként felajánlotta a pénzügyminisztériumot, azonban az FPÖ ezt nem tartotta kielégítő megoldásnak.
A tárgyalások bukása következtében Ausztria politikai jövője továbbra is bizonytalan. Egyelőre nincs világos forgatókönyv arra, hogy milyen irányba mozdul el a helyzet: az államfő újabb megbízást adhat egy másik pártnak, vagy akár előre hozott választások kiírására is sor kerülhet.
Deák Dániel szerint az FPÖ célja a választások megismétlése lehet
A koalíciós tárgyalások bukása kapcsán Deák Dániel politikai elemző a Facebook-oldalán közzétett írásában rámutatott arra, hogy az FPÖ számára egy új választás kedvezőbb forgatókönyv lehet. Jelenleg a közvélemény-kutatások szerint a Szabadságpárt támogatottsága jelentősen nőtt, és 35 százalékra emelkedett, míg az ÖVP támogatottsága mindössze 19 százalékra csökkent.
Deák szerint az FPÖ vezetése tisztában van azzal, hogy egy új választás esetén akár még jobb eredményt érhet el, mint a tavaly őszi voksoláson.
Akkor a párt 29 százalékot szerzett, most azonban sokkal kedvezőbb pozícióból indulhatna. Az elemző felvetette annak lehetőségét is, hogy az FPÖ végső soron arra játszott, hogy a tárgyalások kudarcba fulladjanak, és így esélyt kapjanak egy erősebb választási eredmény elérésére.
Deák hangsúlyozta: az FPÖ számára egyedül kormányt alakítani sokkal kedvezőbb forgatókönyv lenne, mint a Néppárttal való kényszerkoalíció. Ha a következő választásokon a Szabadságpárt valóban tovább növeli támogatottságát, elképzelhető, hogy egyedül is kormányképes többséget szerezhet.
Kickl: Ausztria nem vesztegethet több időt
Kickl hivatalos levelében, amelyet az államfőnek címzett, világossá tette, hogy pártja nem lát lehetőséget a koalíció folytatására. A politikus hangsúlyozta, hogy az FPÖ célja mindig is egy stabil és hatékony kormány létrehozása volt, de a Néppárt álláspontja miatt ez lehetetlenné vált.
A pártelnök kiemelte, hogy Ausztriának nincs vesztegetni való ideje, és minden nap, amelyet egy eredménytelen koalíciós vita emészt fel, az ország jövőjét veszélyezteti. Kickl ugyanakkor kifejtette, hogy a szociáldemokratákkal (SPÖ) sem lát lehetőséget az együttműködésre, mivel pártja és az SPÖ közötti alapvető politikai különbségek nem teszik lehetővé a közös kormányzást.
Ausztria érdekeit kell szem előtt tartanunk, és ebben az FPÖ nem fog kompromisszumot kötni
– írta Kickl. Szerinte a mostani politikai patthelyzet miatt a legjobb megoldás egy új választás lehet, amely végleg eldöntené a hatalmi viszonyokat.
Borítókép: Herbert Kickl, a Szabadságpárt vezetője (Fotó: AFP)