Az államtanács határozata évek óta tartó jogi vitára tett pontot – írja az MTI.

A felsőfokú bíróság semmisnek nyilvánította az északkeleti Friuli-Venezia Giulia tartomány közigazgatási bíróságának korábbi ítéletét, és elvetette a Monfalcone városában működő Darus Salaam nevű iszlám kulturális központ fellebbezését. Precedens nélküli ítéletről beszélt Anna Maria Cisint, aki 2016 és 2024 között Monfalcone polgármestere volt, jelenleg pedig a Liga jobboldali kormánypárt európai parlamenti képviselője.
Az államtanács végre teljesen félreérthetetlenül kimondta, hogy az iszlám vallást gyakorlóknak be kell tartaniuk a törvényeket, miután az utóbbi években sajátos értelmezést adtak a vallásgyakorlási jognak, vagyis azt csináltak, amit akartak
– hangoztatta Anna Maria Cisint.
Emlékeztetett, hogy a valamivel több mint harmincezres Monfalcone lakosságának csaknem az egyharmada bevándorló, ami a legmagasabb arány az országban. A legnépesebb csoportot a Bangladesből származó muszlimok alkotják. Hozzátette, hogy 2003-ban alig ezerháromszáz bevándorló élt a városban.

A muszlimoknak imahelyre van szükségük, és mivel a városban és az egész tartományban nincsen mecset, „rögtönzött” mecseteket hoztak létre: épületrészeket, ingatlanokat, üzlethelyiségeket béreltek ki, és iszlám kulturális központ névvel azokat alakították át mecsetté.
Anna Maria Cisint elmondta, hogy polgármesterré választása óta küzdött ezeknek az imahelyeknek a felszámolásáért. A nem hivatalos mecsetek működését betiltotta, ezért számos fenyegetés, verbális támadás érte, 2023 karácsonyán Monfalcone muszlim közössége tüntetést is tartott ellene. Biztonságának veszélyeztetése miatt mondott le tavaly a polgármesteri tisztségről.
„Azzal vádoltak, hogy rasszista, idegengyűlölő vagyok, csak azért, mert be akartam tartatni a törvényeket, az önkormányzati előírásokat. A mostani ítélet irányvonalat szab Olaszországban: nem lehet iszlám kulturális központot nyitni olyan helyiségben, amely eredetileg üzletként vagy pizzériaként működött”– nyilatkozott az MTI-nek a Liga firenzei pártkongresszusán.
Úgy vélte, továbbra is problémát jelent, hogy a hatóságok nem tudják, mi történik az úgynevezett iszlám kulturális központokban: nem tudni, honnan érkeznek az imámok, hol tanultak és mit prédikálnak. Megjegyezte, hogy az iszlám központok költségvetése sem nyilvános, szemben minden más olaszországi vallási intézménnyel. Hangoztatta, hogy a vallások közül az iszlám az egyetlen, amelynek képviselői a mai napig nem írtak alá kétoldalú megállapodást az olasz állammal.
Anna Maria Cisint arra is felhívta a figyelmet, hogy Monfalconéban a muszlim nők hetven százaléka teljesen eltakarja az arcát, ami – tette hozzá – a nők legsúlyosabb alárendeltségének jele. Emlékeztetett arra, hogy a Liga törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben annak érdekében, hogy egyetlen nyilvános helyen se lehessen az arcot teljesen eltakaró fejfedőt viselni, mivel az ellentmond a hatályos olasz jognak.
Az országban egyedül Rómában működik a hatóságok által engedélyezett mecset. Azon kívül közel nyolcszáz imahelyet tartanak fenn, az esetek többségében iszlám kulturális központként, melyekből a római központi mecset csak valamivel több mint kétszázat ismer el.
Az államtanács ítéletét követően Monfalcone iszlám kulturális központjai bejelentették, hogy felfüggesztik az imákat, de nem zárják be kapuikat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!