Németország az Egyesült Államok után a második legfontosabb katonai támogatója Ukrajnának. A fegyverszállítások azonban a háború kezdete óta folyamatos politikai viták tárgyát képezik. Különösen sokáig és hevesen folyt a diskurzus a Taurus rakéták esetleges átadásáról, amelyeket Ukrajna már régóta kér, mivel azokkal mélyen az orosz hátországban lévő célpontokat is elérhetne, írja a Tagesschau.

A jelenlegi kancellár, Olaf Scholz eddig következetesen elutasította a fegyverrendszer átadását, elsősorban attól tartva, hogy ez közvetlenül belesodorhatná Németországot a háborúba.
Merz álláspontja: katonai erővel a békéért
Merz már ellenzéki vezetőként is sürgette a Taurus szállítását, azzal érvelve, hogy ezekkel a rakétákkal Ukrajna megsemmisíthetné azokat az utánpótlási útvonalakat, amelyeken keresztül Oroszország a civil lakosságot is bombázza.
A CDU elnöke egy friss televíziós interjúban kijelentette: álláspontja nem változott. Továbbra is támogatja a Taurus szállítását, feltéve, hogy erről egyeztetés történik az európai partnerekkel.
„Putyin nem a gyengeségre és békeajánlatokra reagál pozitívan – segítenünk kell Ukrajnának, hogy az orosz vezetés belássa: ez a háború kilátástalan számukra” – fogalmazott Merz.

Scholz legfőbb érve korábban az volt, hogy Németország nem válhat hadviselő féllé. A Taurus rakéták használatához német katonai személyzet részvétele is szükséges lehetne, ami a kancellár szerint vörös vonal. Márciusban a Bundestagban kijelentette: „Olyan fegyvereket nem szállítunk, amelyek működtetéséhez német katonák közvetlen részvétele szükséges – ez számomra kizárt.”
A frissen kialakuló CDU–SPD-koalíció programja nem tartalmaz konkrét állásfoglalást a Taurus-ügyben. Általánosságban viszont hangsúlyozza, hogy Németország komoly és megbízható katonai, politikai és humanitárius támogatást kíván nyújtani Ukrajnának, és elkötelezett az ország euroatlanti jövője mellett. Míg a CDU egyes vezetői szerint a Taurus szállítása fontos eszköz lehet Oroszország politikájának megváltoztatására, addig az SPD továbbra is megosztott.
Boris Pistorius védelmi miniszter például elismerte, hogy vannak jó érvek a szállítás mellett, de számos ellenérv is létezik, amelyek egy része nem is hozható nyilvánosságra. Ráadásul felhívta a figyelmet: egyik európai partner sem rendelkezik a Taurushoz hasonló fegyverrendszerrel, így a nemzetközi koordináció is nehézkes.
A Zöldek és az FDP korábban is támogatták a Taurus szállítását. Az AfD, a Baloldal (Die Linke) és a BSW azonban határozottan elutasítják azt.
Miért lenne hasznos a Taurus Ukrajna számára?
A Taurus a Bundeswehr egyik legmodernebb fegyverrendszere. Akár 500 kilométeres hatótávolságra is képes, így pilóta nélküli zónában is bevethető. Négy független navigációs rendszerrel és alacsony magasságú, autonóm repülési képességgel rendelkezik, ami nehezen észlelhetővé teszi a légvédelem számára.