Kneecap-ügy: a „szabadság szigete” elárulta a szabadságot

A „szabadság szigete” elárulta a szabadságot – állítja Vajda Tamás közgazdász, újságíró és fotóriporter, aki az elsők között szólalt fel az ír banda fellépése ellen. Vajda Tamás szerint a Sziget a Kneecap kapcsán hátat fordított a felelősségnek, és nem csupán Izrael-ellenes gyűlöletet, hanem egy szélesebb, civilizációs támadást engedett be a színpadra.

A Kneecap frontembere Fotó: ARIS OIKONOMOU Forrás: Hans Lucas

A döntés komoly nemzetközi visszhangot váltott ki – az ír és brit sajtóban is téma lett, hogy az ír raptrió több tagja nem léphet Magyarország területére.

A legfrissebb hírek szerint a zenekar nem léphet fel a Szigeten: három évre szóló beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el az együttes több tagja ellen, köztük Naoise Ó Cairealláin ellen is.

 

Kneecap-ügy: a „szabadság szigete” elárulta a szabadságot

A döntésre reagálva Vajda Tamás is megszólalt a Magyar Nemzetnek. Éles hangon bírálta a Sziget szervezőit, és nemcsak a zenekar miatt, hanem a teljes kulturális környezet felelősségét is felvetette.

A »szabadság szigete« elárulta a szabadságot és a felelősséget is

– mondta Vajda Tamás, aki szerint volt idő, amikor a kultúra jelentette a lelkiismeret utolsó védvonalát. Amikor a művészek nem a Spotify-megtekintésekért, hanem az emberi méltóságért emelték fel a hangjukat. Amikor nem az volt bátor, aki a többségnek hízeleg, hanem aki szembement az árral – a gyűlölet, a kirekesztés áradatával.

Vajda szerint azonban ma már sok nemzetközi kulturális intézmény – a Sziget fesztivált is beleértve – nem a szabadságot képviseli, hanem annak gúnyképét.

Vajda Tamás villámtüntetésen a Kneecap fellépése ellen a Sziget bejáratánál. Fotó: Vajda Tamás

Vajda Tamás kiemelte, a Sziget fesztivál döntése, miszerint meghívta a Kneecap nevű zenekart, nem adminisztratív hiba volt, hanem tudatos választás:

A Kneecap-ügy nem félresikerült »booking« volt, nem adminisztratív hiba. Ez tudatos döntés volt. Egy cinikus üzenet, hogy ebbe a térbe már belefér a nyílt gyűlöletkeltés, Izrael és a zsidók többségének kollektív démonizálása, a terrorszervezetek fényezése.

A szerző szerint a zenekar tevékenysége nem kritikai álláspontot képvisel, hanem kifejezetten gyűlöletet terjeszt:

A zenekar nem burkoltan, hanem kifejezetten a Hamász és a Hezbollah dicsőítésére építette a márkáját, miközben közösség ellen uszított és gyűlöletet szított. Nem kritikát gyakorolt – tömegmészárlást ünnepelt és gyilkolásra buzdított.

Vajda szerint a fesztivál közönségének és a magyar társadalomnak egy jelentős része felismerte a helyzet súlyát, és sokan felszólaltak: – Amikor ez világossá vált (ebben vállaltam először szerepet), a magyar közélet nagy része helyesen reagált: civilek, zsidó közösségek, művészek, értelmiségiek és számtalan polgár emelte fel a szavát. Petíciók, tüntetések, nemzetközi tiltakozások követték egymást.

Fotó: Hans Lucas

A Sziget vezetése azonban nem reagált a társadalmi tiltakozásra. A Sziget vezetése „csak” egyetlen dolgot tett: nem hallotta meg a józan és erkölcsi tiltakozást.

Sőt amikor az állam – az utolsó mentsvárként – jogilag és morálisan is teljesen indokolt módon közbelépett, hogy megvédje a közösségi békét, a közrend fenntartását, és megelőzze a társadalmi robbanást, a fesztivál újabb lapáttal dobott a cinizmusra.

Áldozatként tetszelegtek – a „cenzúra” és a „véleményszabadság eltiprásának” mártírjaként. Vajda Tamás szerint azonban ez a beavatkozás nem cenzúráról, hanem a demokratikus felelősségvállalásról szólt: – Ez a beavatkozás nem túlkapás volt, hanem a demokrácia egyik utolsó, működő reflexe.

Mert amikor a civil kontroll nem működik, amikor a szervezők süketek maradnak a társadalmi tiltakozásra, akkor a jogállam kötelessége, hogy lépjen. Hogy megvédje a közösség biztonságát, az együttélés alapértékeit és a gyűlölet célkeresztjébe került embereket.

Vajda Tamás világossá tette: 

A Kneecap nem csak zsidókat célzott meg. Hanem mindenkit, aki szerint a civilizált világ nem kér több terrordicsőítést. Nem kér több gyilkosságra szólító refrént. Nem kér olyan »művészi performanszt«, ami új pogromokat szülhet.

Az elmúlt másfél év világosan megmutatta, hová vezet a közöny és a relativizálás: – Zsidó üzleteket vernek szét Európa-szerte. Diákokat vernek meg azért, mert mécsest gyújtanak izraeli túszokért. Zsinagógákat gyújtanak fel. Rendőrök kérnek meg zsidókat, hogy ne viseljenek zsidó jelképeket, ha életben akarnak maradni.

Fotó: Sooc

A válasz minderre: a kulturális elit egy része továbbra is Izraelt ostorozza, miközben terroristák PR-ügynökeinek biztosít színpadot. Európa ma azt a zsidót tűri meg, aki bocsánatot kér a létezéséért. Aki hallgat. Aki lesüti a szemét. Aki nem áll ki. Aki nem énekel héberül. Aki nem szereti Izraelt. Ez nem pusztán antiszemitizmus. Ez társadalmi és kulturális kiszorítás. Egy népcsoport rendszerszintű marginalizálása. A gettófalak talán leomlottak, de az üzenet újra aktuális: „Nem vagytok itt kívánatosak.”

A Sziget vezetősége pedig ezt az üzenetet legitimálta. Azzal, hogy hallgatott. Azzal, hogy mentegetőzött. Azzal, hogy nem kért bocsánatot és azzal, hogy mindenáron ragaszkodott a banda felléptetéséhez

– emelte ki Vajda Tamás. – Márpedig ez nem kommunikációs hiba. Ez morális bukás. A csend, a semlegesség, a „kulturális sokszínűség” mögé bújt gyávaság ma már nem ártatlan magatartás. Ez ma: paktum a gyűlölettel.

A kérdés nem az, hogy ki volt hangosabb – hanem az, hogy ki volt bátrabb. Ki állt ki időben, és ki maradt csendben, amikor a refrén már nem szórakoztatott, hanem célzott.

– Mert aki ma még tapsol azoknak, akik színpadra viszik a pogromot, az holnap ne csodálkozzon, ha érte is eljönnek – zárta Vajda Tamás.

Borítókép: A Kneecap frontembere (Fotó: AFP)