Az orosz légvédelmi rendszer támadása kapcsán a hadsereg közleményében kiemelték, „jelképes, hogy az ellenség nagy értékű légvédelmi rendszerét, amely a pilóta nélküli repülőeszközök ellen is irányul, a Különleges Műveleti Erők csapásmérő drónjai semmisítették meg. A radarállomás az Sz–400-as rendszer szeme.” A vezérkar szerint az SZSZO egységei továbbra is jelentős veszteségeket okoznak az orosz hadseregnek, „gyorsítva harci cselekvőképességének megszűnését”.
Az ukrán katonai hírszerzés arról adott hírt, hogy sikeres műveletet hajtott végre Oroszország területén. Közlésük szerint az ukrán felderítők a Kaukázus Felszabadítási Mozgalom elnevezésű csoport támogatásával megöltek három orosz katonát – köztük egy alezredest –, egyet pedig foglyul ejtettek. A műveletet három napja hajtották végre Oroszország sztavropoli határterületén, Tambukan település közelében.
Viktor Trehubov, a Dnyipro hadműveleti-stratégiai csapásmérő csoport szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy
az orosz hadsereg csapatokat kénytelen átcsoportosítani a déli Herszon megyéből a keleti Donyeck térségébe.
Szavai szerint az oroszok korábban saját tartalékaikból pótolták, vagy Oroszország területéről vezényelték át a katonákat, mostanra viszont a frontvonal mentén történő átcsoportosításhoz folyamodnak.
Ez arra utal, hogy már most sincs minden rendben a személyi állománnyal. Őszintén szólva, mi is tettünk ilyet, de mi védekezésből harcolunk, nekik pedig támadniuk kell, és ők inkább emberéletek feláldozásával vívják a harcot, mint erőforrásokkal
– fejtette ki.