A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a tanzániai kollégájával, Mahmúd Tabit Kombóval közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy véglegesítették a megállapodást, amelynek alapján magyar vállalatok a világ legfejlettebb víztisztítási technológiáját felhasználva közel negyedmillió ember számára biztosítanak majd biztonságos ivóvizet a Viktória-tó környékén.

– A világszínvonalú magyar vízgazdálkodási technológiát arra fogják használni, hogy a Viktória-tóból vizet vegyenek ki, megtisztítsák, majd körülbelül negyven kilométerre elszállítsák, és több száz méteres szintkülönbséget leküzdve, két biztonságos tározóba juttassák – mondta.
Ehhez valóban világszínvonalú technológiára van szükség, amelyet a magyar cégek biztosítanak. A beruházás összege 55 millió dollár lesz, amelyet kötött segélyhitelprogram keretében finanszíroznak, és erről hamarosan szerződést írunk alá a tanzániai kormánnyal. Ez a legfontosabb mérföldkő, amely jelentősebb bármely korábbi fejlesztésnél a kétoldalú gazdasági együttműködésünk történetében
– fűzte hozzá Szijjártó Péter.
Az egyik legfontosabb kihívásnak nevezte jelenleg Afrikában az ivóvízellátás biztosítását a gyorsan növekvő népesség számára.
Ha ez nem sikerül, annak két nagyon szomorú következménye lehet: vagy az emberiség történelmének legsúlyosabb humanitárius katasztrófája, vagy pedig a legnagyobb migrációs nyomás Európára. Mi mindkettőt szeretnénk megelőzni
– figyelmeztetett.
– Mi, magyarok, jól tudjuk, hogy Európa biztonsága Afrikában kezdődik. Ezért felelős biztonság- és fejlesztéspolitikánk keretében technológiai és pénzügyi támogatást nyújtottunk számos afrikai országnak annak érdekében, hogy biztosítani tudják a biztonságos ivóvízellátást növekvő népességük számára – folytatta.
Szijjártó Péter ezt követően kiemelte, hogy Tanzánia célja is az innováció, a technológiai fejlődés, a digitális és zöldtechnológiák egyre szélesebb körű bevezetése, és a most aláírt megállapodások biztosítják, hogy a magyar MeOut Group jelentős szerepet vállaljon a kapacitásépítésben, az ország felsőoktatási rendszerének modernizációjában.
Arra is kitért, hogy Tanzánia már kilenc éve vesz részt a magyarországi ösztöndíjprogramban, így idén is harminc hallgató tanulhat hazánk egyetemein, főként gyógyszerészeti és műszaki területen. – És büszkék vagyunk arra is, hogy négy magyar egyetem működik együtt öt tanzániai partnerintézménnyel a műszaki, mezőgazdasági és orvosi felsőoktatás területén – fogalmazott.