Ursula von der Leyen háborúpárti beszédet mondott, a Tisza állva tapsolt neki

Strasbourgban tartotta meg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az unió helyzetéről szóló éves beszédét, amelyben ismét Ukrajna került a középpontba. A brüsszeli vezető szerint Európa „harcban áll”, és kijelentette: Ukrajna jövője az Európai Unióban van. Már a nyitóüzenet is világossá tette, hogy a háborúpárti politikát kívánja folytatni. Bár Ursula von der Leyen röviden kitért a megélhetési nehézségekre, a magas költségekre és a globális válság hatásaira, beszédének lényege világos volt: újabb szankciók Oroszország ellen, további fegyverek és pénzügyi források Ukrajnának, valamint még nagyobb brüsszeli hatalomkoncentráció.

2025. 09. 11. 6:52
Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen Fotó: SIMON WOHLFAHRT Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnöki beszéd szinte teljesen figyelmen kívül hagyta az európaiak mindennapi problémáit. Ursula von der Leyen hosszan sorolta, miért kell további támogatást adni Kijevnek. A Tisza Párt képviselője pedig feltűnően nagy ovációval fogadta a háborúpárti üzeneteket, állva tapsolt.

A Tisza Párt képviselője feltűnően nagy ovációval fogadta a háborúpárti üzeneteket. Fotó: képernyőfotó
A Tisza Párt képviselője feltűnően nagy ovációval fogadta a háborúpárti üzeneteket (Fotó: képernyőfotó)

Csak Ukrajna számít

Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: 

Európa a szabadságért, a függetlenségért és a demokráciáért küzd, ezért elengedhetetlen, hogy Ukrajna megkapja a szükséges fegyvereket és pénzügyi forrásokat. 

Arra is kitért, hogy az európaiak mindennapjai egyre nehezebbek a globális válság miatt, ám szerinte „nem ülhetünk ölbe tett kézzel” – inkább növelni kell az ukrán támogatást. 

Von der Leyen szerint Európának nincs más választása, mint aktívan részt venni az új világrendért folytatott küzdelemben, ahol egyre több nagyhatalom ellenségesen viszonyul a kontinenshez. Úgy fogalmazott: 

Bebizonyosodott, hogy nincs idő, nincs hely a nosztalgiázásra. Most rajzolódnak ki a hatalomra épülő új világrendért folytatott küzdelem frontvonalai. Úgyhogy Európának nincs más választása, harcolnia kell a helyért egy olyan világban, ahol számos nagyhatalom vagy ambivalens, vagy nyíltan ellenséges Európával szemben. Egy olyan világban, amelyet birodalmi törekvések és birodalmi háborúk mozgatnak, ahol a függőségeket könyörtelenül, fegyverként használják fel. És mindezen okokból eljött az ideje egy új Európának.

Az elnök hozzátette, hogy Európa már bizonyította egységét a világjárvány, az energiabiztonság és Ukrajna támogatása kapcsán, és most is hasonló összefogásra van szükség.

Végső soron az a lényeg, hogy megmaradjon a szabadságunk és hatalmunk ahhoz, hogy mi határozzuk meg a sorsunkat, és tudom, hogy képesek vagyunk erre. Már megmutattuk, hogy együtt mire vagyunk képesek, ha azonosak a törekvéseink, ha egységben cselekszünk és ugyanazzal a tenni vágyással tesszük. Nem is számolom már, hogy hányszor kételkedtek Európa képességeiben. Európa nem tudja ezt, nem tudja azt. A világjárvány, a helyreállítási terv, a védelem, Ukrajna támogatása, energiabiztonság és így tovább.

Von der Leyen szerint Európának nincs más választása, mint aktívan részt venni az új világrendért folytatott küzdelemben
Ursula von der Leyen szerint Európának nincs más választása, mint aktívan részt venni az új világrendért folytatott küzdelemben (Fotó: SEBASTIEN BOZON / AFP)

Több pénz, fegyver, paripa Ukrajnának

Von der Leyen kiemelte: 

A háborúnak le kell zárulnia igazságos és tartós békével Ukrajnának, mert Ukrajna szabadsága Európa szabadsága. Nem könnyű napirendre térni az Alaszkában történtek felett, de néhány nappal később Európa vezetői ellátogattak Washingtonba, hogy támogassák Zelenszkij elnököt és biztosítsák az elkötelezettségükről. Azóta tényleges előrelépés történt. Az elmúlt héten a tettre készek koalíciójának 26 országa bejelentette, hogy tűzszünet esetén kész részt venni a békét biztosító erők munkájában Ukrajnában, vagy adott esetben pénzügyileg hozzájárulni ahhoz. 

Továbbra is támogatni fogjuk a háború befejezésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket

– hangsúlyozta a bizottsági elnök.

Újabb szankciók Oroszország ellen

Az elnök közölte: az Európai Unió már a 19. szankciós csomag előkészítésén dolgozik. Emellett kedvezményeket ígért azoknak az országoknak és vállalatoknak, amelyek ukrán nyersanyagot vásárolnak vagy más módon támogatják Kijevet. 

Sürgette, hogy Európa azonnali pénzügyi segítséget adjon az ukrán gazdaság fennmaradásához.

Von der Leyen szerint Európa előtt most az a kérdés áll, hogy képes-e egységesen fellépni. Hangsúlyozta: meg kell erősíteni az „Európa-párti demokratikus erők” többségét, és a bizottság kész arra, hogy minden erejével ebben működjön együtt a tagállamokkal és az Európai Parlamenttel. Kritikusai szerint ez újabb lépés a brüsszeli hatalom központosítása felé.

Ursula von der Leyen Ukrajna-támogatásáról Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont vezetője úgy fogalmazott:

A védelmi együttműködés jegyében egy csillagászati összeget, 800 milliárd eurós támogatást jelentett be, illetve az orosz vagyonok elkobzásából is Ukrajnát akarja támogatni a bizottság elnöke. Ezek nem voltak új bejelentések, csak alátámasztják azt, amiről beszéltem, hogy iszonyatos összegeket kíván erre szánni az Európai Unió, ami nincs meg a saját költségvetésében sem.

EU Commission President Ursula von der Leyen looks on ahead her annual State of the Union address during a plenary session at the European Parliament in Strasbourg, eastern France, on September 10, 2025. EU chief Ursula von der Leyen said on September 10 she would push to sanction "extremist" Israeli ministers and curb trade ties over Gaza, as she warned famine cannot be used as a "weapon of war". "What is happening in Gaza has shaken the conscience of the world. People killed while begging for food. Mothers holding lifeless babies. These images are simply catastrophic," von der Leyen said. "For the sake of the children, for the sake of humanity -- this must stop." (Photo by SEBASTIEN BOZON / AFP)
Ursula von der Leyen hosszan sorolta, miért kell további támogatást adni Kijevnek (Fotó: Sebastien Bozon / AFP)

Nem az emberek gondjairól szólt

Bár Von der Leyen röviden kitért a megélhetési nehézségekre, a magas költségekre és a globális válság hatásaira, beszédének lényege világos volt: újabb szankciók Oroszország ellen, további fegyverek és pénzügyi források Ukrajnának, valamint még nagyobb brüsszeli hatalomkoncentráció.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.