„A kormányfő elnézést kért, amiért nem vesz részt az Európai Tanács és az Európai Politikai Közösség informális csúcstalálkozóján, aminek oka, hogy súlyosbodtak az egészségügyi nehézségei az ellene korábban elkövetett merénylettel összefüggésben” – idézte a szlovák hírügynökség a pozsonyi kormányhivatalt Fico döntésével kapcsolatban.

A Koppenhágában szerdán kezdődő uniós informális csúcstalálkozó központi témája a közös európai védelem megerősítése és Ukrajna támogatása.
Csütörtökön kerül sor az Európai Politikai Közösség hetedik csúcstalálkozójára, amelyre az európai kontinens 47 országának legfőbb vezetői hivatalosak. Ezen a találkozón a tervek szerint az európai biztonsági helyzet megszilárdításának lehetősége, az ukrajnai helyzet, valamint a migráció, a hibrid fenyegetések és a gazdasági biztonság témái kerülnek majd terítékre.
Borítókép: Robert Fico szlovák miniszterelnök (Fotó: Anadolu via AFP)