A német bíróságon kimondták az igazságot az Északi Áramlat ügyében

Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság Északi Áramlat-ügyben hozott döntését elemezte, amely alapjaiban írja át a robbantás jogi és politikai megítélését. A bíróság kimondta: a vezeték felrobbantása nem legitim katonai művelet, hanem állami háttérrel végrehajtott titkosszolgálati akció, amely Németország energiaszuverenitását sértette.

Az EU hivatalos zászlója Forrás: AFP

Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság Északi Áramlattal kapcsolatos ítéletét és annak következményeit tekintette át.

A német bíróság ítéletet hirdetett az Északi Áramlat ügyében Fotó: AFP

A határozat egy Szerhij K. nevű férfi ügyében született, aki korábban az ukrán hadsereg egyik különleges egységének tagja volt.

A férfit tavaly Olaszországban fogták el, jelenleg Németországban van előzetes letartóztatásban. A perben védői többek között azzal érveltek a férfi ártatlansága mellett, hogy még abban az esetben is úgynevezett nemzetközi mentelmi jog illeti meg ügyfelüket, ha részt vett volna a támadásban. 

Állításuk szerint ugyanis az Északi Áramlat elleni akció az ukrán–orosz háború része volt, az orosz infrastruktúra elleni támadás pedig a nemzetközi jog alapján megengedett.

Arra is hivatkoztak, hogy a vezetékek nemzetközi vizeken futottak, és katonai célpontnak minősültek, mivel Oroszország az energiaszállításból finanszírozta háborús erőfeszítéseit. A német bíróság határozata ezt az érvelést egyértelműen elutasította és kimondta: az Északi Áramlat nem számított legitim katonai célpontnak, ráadásul annak felrobbantása „idegen állam megbízásából” történt, a felelős pedig Ukrajna.

A német bíróság szerint az Északi Áramlat felrobbantása gyakorlatilag terrorcselekménynek minősül.

A döntés egyik legfontosabb mondata az, hogy a robbantás következtében Németország energiaszuverenitása károsodott, mert a vezetékek Németországban végződtek és a német gázellátást szolgálták. Ezzel az ügy egy szempillantás alatt más megítélés alá került, hiszen Ukrajna évek óta következetesen igyekezett Oroszországra kenni a történteket, Brüsszel és az Ukrajnát mentegető európai vezetők pedig mindent megtettek, hogy segítsenek elkenni a felelősséget. Az életben azonban fehéren-feketén szerepel, az Északi Áramlat felrobbantása egy európai uniós tagállami szuverenitást és ellátásbiztonságot érintő jogsértés.

Támadás az EU ellen

A jog azonban nem ízlés kérdése, és nem fordítható minden esetben a háborúbarát brüsszeli elit előnyére. Ha egy tagállam létfontosságú infrastruktúráját állami szinthez köthető szabotázs éri, afelett nem lehet egyszerűen szemet hunyni és nem kezelhető egyszerű diplomáciai kellemetlenségként sem, mert az uniós jogrend a tagállamok biztonságát szerencsére nem a kéz kezet mos elvére, hanem szerződéses kötelezettségekre és azok következményeire építi. Ilyen automatizmus az uniós alapszerződés védelmi klauzulája, ami jogi kötelezettségvállalás a tagállamok közötti szolidaritásra egy meghatározott tényállás bekövetkezése esetén.

A szerződés szövege egyértelmű: a klauzula akkor alkalmazandó, ha egy tagállam „fegyveres támadás áldozatává válik területén”.

A rendelkezés szándékosan nem részletezi a válaszlépések formáját, mert a hangsúly nem az eszközökön, hanem az esemény jogi minősítésén van. A klauzula elsődleges funkciója tehát az, hogy egy bizonyos súlyosságú erőszakos cselekményt az unió egésze számára releváns jogi eseménnyé emeljen. Mindez különösen fontos a nem hagyományos erőalkalmazási formák esetében. A nemzetközi jog – az ENSZ alapokmánya 2. cikk (4) bekezdésének értelmezése és a Nemzetközi Bíróság gyakorlata alapján – régóta elismeri, hogy az „erőszak” és a „fegyveres támadás” fogalma nem az alkalmazott eszköz típusához, hanem a cselekmény hatásához és következményeihez kötődik. 

Ennek megfelelően egy kritikus infrastruktúrát érintő, állami szabotázs Ukrajna részéről, amely súlyos gazdasági és biztonsági következményekkel jár, elérheti a fegyveres támadás jogi küszöbét akkor is, ha nem klasszikus katonai művelet formájában valósul meg.

Ukrajna nem érdemel bizalmat

Az uniós alapszerződés védelmi klauzulájának alkalmazása tehát minden szempontból megalapozott lenne. Azonban nem történik meg. De vajon miért? Pedig, és éppen ez a klauzula alkalmazhatóságának következménye, innentől kezdve az ügy többé nem értelmezhető Németország és Ukrajna kétoldalú konfliktusaként. Ennek az ügynek a kezelésébe innentől kezdve a többi uniós országnak is beleszólása van. 
És amit a brüsszeli vezetés a legkevésbé szeretne látni:

ha egy harmadik ország, így Ukrajna cselekménye az unió egészének biztonságát érinti, akkor nem tartható fenn változatlan formában sem a társulási, sem a csatlakozási folyamat.

Az EU–Ukrajna Társulási Szerződés ugyanis nem pusztán gazdasági együttműködés, hanem érték- és biztonságpolitikai megállapodás. A szerződés „alapvető elemei” közé tartozik a szuverenitás tisztelete, a békés együttműködés és az európai stabilitás előmozdítása — vagyis éppen az, amit egy infrastruktúra elleni, állami szinthez köthető támadás a legdurvábban sért.

A magyarok érdeke prioritás

Nem szabad elfelejteni, hogy a fenti kötelezettségek nemcsak a tagállamokra és a csatlakozásra várókra vonatkozik, hanem a jóhiszeműség, a szolidaritás, a bizalom elve ugyanúgy köti az európai vezetést is, a jogsértés pedig brüsszeli részről is jogsértés. Ezen a téren pedig újabb szintet lépett a Von der Leyen-bizottság, lefelé.

Mert miközben Ukrajna egy európai uniós tagállam, következésképpen pedig a teljes európai közösség energiabiztonságát támadja, Brüsszel tovább önti a pénzt Ukrajnába – ellenőrzés nélkül, elszámoltatás nélkül, kérdések nélkül.

Az Európai Unió eddig 193 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, és Ursula von der Leyen a napokban újabb 90 milliárd eurós csomagot jelentett be, amit a brüsszeli tervek szerint az elkövetkező években további 800 milliárd euró kifizetése követ. Az átláthatóság, a közpénzek felelős kezelése köti Ukrajnát és kötné Brüsszelt is, de ők egy háborús pénzautomataként tekintenek az Európai Unióra. 

Ezért jogos és elkerülhetetlen a követelés: Brüsszelnek egyértelműen és határozottan el kell ítélnie az uniós tagállamok energiabiztonsága elleni ukrán támadásokat, el kell állnia a gyorsított ukrán csatlakozás tervétől, és és haladéktalanul felül kell vizsgálnia az Ukrajnának juttatott pénzügyi támogatásokat, mert minden újabb átutalt euró tovább növeli a politikai és biztonsági kockázatot és az európai emberek bizalmatlanságát.

És éppen ezért egyértelmű: egyáltalán nem mindegy, ki képviseli Magyarországot, amikor ebben a kérdésben döntenek. Ebben a súlyos ügyben pedig csak az a politikai erő viheti előre a magyar emberek érdekeit, amely nemet mond a felelőtlen ukrán pénzszórásra, nemet mond az elszámoltatás nélküli támogatásokra, nemet mond arra, hogy Európa Ukrajna érdekében felrúgja a saját szabályait és eljátssza az európai állampolgárok bizalmát. Ma a nemzeti önvédelem az egyetlen biztos választás – áll az elemzésben.

Borítókép: Az EU hivatalos zászlaja (Fotó: AFP)