Abortuszellenes tüntetőkre támadtak. Az „Aktion SOS Leben” nevű civil kezdeményezés több délnyugat-németországi városban szervez figyelemfelhívó demonstrációkat az abortusz ellen.


Abortuszellenes tüntetőkre támadtak. Az „Aktion SOS Leben” nevű civil kezdeményezés több délnyugat-németországi városban szervez figyelemfelhívó demonstrációkat az abortusz ellen.

A koblenzi rendezvény célja – saját megfogalmazásuk szerint – az volt, hogy imával és párbeszéddel hívják fel a figyelmet az élet védelmének fontosságára, írta a Junge Freiheit.
A tüntetés azonban alig egy perce tartott, amikor egy idegen akcentussal beszélő férfi szóban és fizikailag is inzultálni kezdte a résztvevőket. A demonstrálók beszámolója szerint „náciknak” és „fasisztáknak” nevezte őket, lökdösődött, majd megpróbált megrongálni egy kamerát. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a támadót, majd felszólították, hogy hagyja el a területet.
A férfi azonban mintegy tíz perccel később visszatért – immár hat társával együtt. Ekkor az incidens gyorsan elfajult: a csoport több tagja rátámadt a tüntetőkre, szórólapokat tépett ki a demonstrálók kezéből, egyikük pedig követ is dobott feléjük. Mások a demonstrációs transzparenst tartó résztvevőt próbálták megfélemlíteni, sőt, egy szórólapokkal megrakott kocsit is a tömeg felé hajítottak.
A helyszínen készült videófelvételeken jól látható, hogy dulakodás alakult ki, többen a földre kerültek, és rúgások, ütlegek érték őket.
A támadás következtében két aktivistát kórházba kellett szállítani. Az egyikük agyrázkódást és kézsérülést szenvedett, a másik tüntetőnek az állkapcsa sérült meg.
A rendőrség három támadót ideiglenesen őrizetbe vett, és biztosította a helyszínt, hogy az életvédők a tervezett időpontig folytathassák demonstrációjukat.
Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni
– mondták a szervezők.
A sértettek meggyőződése szerint az elkövetők baloldali szélsőségesek lehettek, a rendőrség vizsgálja a támadás pontos indítékát.
Borítókép: Egy Antifa feliratú transzparens lóg egy lipcsei utcán (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Borge Brende elismerte, hogy kapcsolatot tartott fenn az elítélt üzletemberrel.

Napi összefoglaló.

Félrevezető kampánnyal ágyaznának meg a nyomásgyakorló eszközöknek.

A Liga politikusai attól tartanak, hogy tovább erősödnek az iszlamizációs folyamatok a településen.

Borge Brende elismerte, hogy kapcsolatot tartott fenn az elítélt üzletemberrel.

Napi összefoglaló.

Félrevezető kampánnyal ágyaznának meg a nyomásgyakorló eszközöknek.

A Liga politikusai attól tartanak, hogy tovább erősödnek az iszlamizációs folyamatok a településen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!