A 37 éves képviselő a lelkes közönség előtt azt mondta: reméli, hogy a bevándorlás „megszabadítja Spanyolországot a fasisztáktól és a rasszistáktól”.
Szó szerint úgy fogalmazott, hogy „természetesen szeretnék népességcserét”.
Montero hangsúlyozta, hogy szerinte a bevándorlókat – különösen a „színes bőrű embereket” – arra kellene kérni, hogy „ne hagyják őt ennyi fasisztával egyedül”.
A Podemos emellett támogatja, hogy a bevándorlók szavazati jogot kapjanak. A politikus szerint már elérték, hogy sok migráns legalizálja a tartózkodását, a következő lépés pedig az állampolgárság megszerzése lenne. Ha a jelenlegi törvények ezt nem teszik lehetővé, a párt kész lenne azokat megváltoztatni.
Montero szerint a „népességcsere elmélete” valójában a „fasiszták, rasszisták és opportunisták” lecserélését jelentené dolgozó emberekre – függetlenül attól, hogy azok milyen származásúak.
A spanyol baloldal tervei szerint több százezer illegális migráns kaphat papírokat
A spanyol balközép kormány a múlt héten bejelentette, hogy mintegy 840 ezer jelenleg papírok nélkül az országban tartózkodó migráns számára biztosítana legális státuszt. A program kidolgozásában a Podemos is részt vett, bár a párt 2023 novembere óta már nem tagja a kormánykoalíciónak.
A radikális baloldali párt közleményében sürgős szociális igazságossági intézkedésnek nevezte a lépést, amely szerintük százezrek alapvető jogait ismeri el.
A Podemos úgy fogalmazott, hogy a korábbi helyzet intézményes rasszizmus volt, amely csak fokozta a kizsákmányolást és a gyűlöletet.
Franciaországban is tapsolnak a migrációnak
Hasonló hangok hallatszottak januárban Franciaországban is. Jean-Luc Mélenchon, a La France Insoumise (Engedetlen Franciaország) radikális baloldali párt vezetője egy rendezvényen kijelentette: az ő pártja „a Nagy Csere pártja”.
Mélenchon szerint az önkormányzati választásoknak francia nép sokszínű politikai tudatát kell tükrözniük, és pártjának az új Franciaországot, a nagy generációváltás Franciaországát kell megtestesítenie.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!