Az SZVR szerint a britek és a franciák tudatában vannak annak, hogy terveik súlyos nemzetközi jogsértést jelentenek, elsősorban a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés megsértését, és a globális atomsorompó-rendszer összeomlásának kockázatával járnak, ezért azt a látszatot próbálják kelteni, hogy Kijev nukleáris fegyverének megjelenése saját fejlesztésének eredménye.
Az orosz kémszolgálat úgy vélekedett: London és Párizs azért szánta el magát erre a lépésre, mert tudatában van annak, hogy az ukrán hadsereg képtelen legyőzni Oroszországot, a brit és a francia elit nem hajlandó beletörődni a vereségbe, és Ukrajnát „csodafegyverrel” akarja ellátni, mert szerinte Kijev kedvezőbb feltételekben tud megállapodni a harcok lezárásáról, ha atomfegyverrel vagy legalábbis úgynevezett piszkos bombával rendelkezik. Az SZVR tudni véli, hogy „Berlin bölcsen elutasította a részvételt ebben a veszélyes kalandban”.
A SZVR közleményéhez kapcsolódva Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy ezt a potenciálisan rendkívül veszélyes információt az orosz fél szem előtt fogja tartani a folyamatban lévő tárgyalások során. Az orosz hírszerzés által nyilvánosságra hozott állítólagos terv Peszkov szerint kirívóan megsérti a nemzetközi jog minden normáját és elvét.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!