Alig telt el pár nap, és Hrihorij Omelcsenko is halálos fenyegetést fogalmazott meg, amelynek a címzettje szintén a magyar kormányfő volt. Omelcsenko az ukrán médiában március 10-én így nyilvánult meg:
Mondok egy dolgot, Olekszandr, és ezeket a szavakat Zelenszkijnek is írom: Zelenszkij úr, a mi Karma nevű szervezetünknek nincs szüksége Orbán címére. Tudjuk, hol lakik, hol tölti az éjszakát, hol iszik sört, bort, hol szív vízipipát, hová jár ki, kikkel találkozik, és így tovább. Ezért ha Orbán nem változtatja meg Ukrajnával szembeni ukránellenes álláspontját, és továbbra is Putyin háborús bűneinek cinkosa marad, emlékezzen arra, hogy a Karma soha nem bocsátja meg senki bűneit. A Karma elől nem lehet elmenekülni. Nem lehet elrejtőzni, és nem lehet milliárdokkal megvásárolni. […] És gondolkodjon el Orbán az öt gyermekén, hat unokáján.
A megszólaláshoz két megjegyzést kell fűzni. Egyrészt a Karma saját bevallásuk szerint Ukrajna ellenségeinek likvidálására létrehozott fedett szervezet. Másrészt a kijelentését Omelcsenko nem akárhol, hanem az egyik legnagyobb feliratkozói bázissal rendelkező ukrán Pryamy TV YouTube-csatornáján mondta el. A csatorna 4,8 millió feliratkozó számlál; összehasonlításképpen a Telexnek 376 ezer és a Partizánnak 616 ezer feliratkozója van.
Omelcsenko nem állt le
Az egykori ukrán hírszerző tábornok folytatta: újabb videóban beszélt arról, hogy tudják, hol és mit csinál Orbán Viktor, és fizikailag meg kell semmisíteni, mert Ukrajna ellensége: – Amikor Volodimir Zelenszkij azt mondta, hogy megadja Viktor Orbán címét az Ukrán Fegyveres Erőknek, hogy „beszéljenek” vele arról a kilencvenmilliárd eurós pénzügyi támogatásról, amelyet Orbán blokkol. Igen, a Volodimir Zelenszkijhez írt nyílt levelemben azt mondtam: Zelenszkij úr, nincs szükségünk az ő címére. A Karma mindent tud. […] Orbán Putyin háborús bűneinek cinkosa Ukrajna és a civil lakosság ellen. A hadiállapot törvényei szerint pedig fizikai megsemmisítés alá esik, ugyanúgy, mint maga Putyin. Ez nyílt kijelentés.
Az újabb fenyegetést Omelcsenko ismét egy nagy elérésű csatornán fogalmazta meg.
Jevgenyija Kutnova ukrán televíziós műsorvezetőnek és újságírónak beszélt az ukrán News Factory YouTube-csatornáján, amelynek több mint 4,3 millió feliratkozója van.
Ez csak a jéghegy csúcsa
Omelcsenko a saját YouTube-csatornájára feltöltött bejegyzésekben ezeknél is súlyosabb fenyegetéseket fogalmazott meg Magyarország miniszterelnöke és családja irányába. Egy alkalommal így fogalmazott: – Vitya, kitépjük a büdös nyelvedet, és a kutyák elé dobjuk! A neonáci véred gyorsabban folyik a Dunába, mint a moszkvai olaj a Druzsba vezetéken keresztül!




















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!