A második támadás után a tüzet négy napon keresztül oltották, miközben olajszivárgást észleltek a tengerben, a helyiek pedig úgynevezett „olajesőről” számoltak be. Az ukrán vezérkar közlése szerint több mint húsz üzemanyagtartály semmisült meg vagy rongálódott meg.
A csapások következtében egyes létesítményeket ki kellett üríteni, ami arra utal, hogy a támadások már túlmutatnak a jelképes akciókon – fogalmaz a portál.
Az olaj kulcsszerepe: a bevételek jelentős része innen származik
Az energiaipar kiemelten érzékeny terület, mivel – a Reuters beszámolói szerint – az olaj- és gázexportból származó bevételek az orosz állami költségvetés mintegy egynegyedét adják. Ukrajna célja éppen ennek a forrásnak a gyengítése.
Az utóbbi időszakban az ukrán támadások már Oroszország három legfontosabb nyugati exportkikötőjét is elérték, köztük a fekete-tengeri Novorosszijszkot, valamint a balti-tengeri Primorszkot és Uszty-Lugát.
Érezhető gazdasági zavarok: kieső export és visszaeső termelés
A támadások hatása már konkrét adatokban is megmutatkozik. A Reuters beszámolói szerint egyes időszakokban az orosz olajexport-kapacitás akár negyven százaléka is kieshetett az ukrán csapások és a csővezetékeket ért károk következtében.
A hírügynökség szerint 2026 áprilisában az orosz olajtermelés napi három-négyszázezer hordóval csökkent. Ez a visszaesés az állami bevételekre is hatással lehet, különösen a költségvetési hiány időszakában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!