„Önök a baloldali identitáskép ellentétei”

Németországban egyre jobban polarizálódik a nyilvánosság egy moralizáló, identitáspolitikai baloldal és egy ellenérzéseket tápláló, nacionalista jobboldal között. A német közmédia balliberális elfogultsága egyértelmű, ami a Magyarországgal kapcsolatos beszámolókra is rányomja a bélyegét – mondta a Magyar Nemzetnek Andreas Rödder. A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem történészprofesszora Konzervatív 21.0 című könyvének itteni bemutatójára érkezett Budapestre, a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért (Mathias Corvinus Collegium) vendégeként.

Andreas Rödder német történész budapesti könyvbemutatóján. Forrás: Havran Zoltán (HZ) / Magyar Nemzet

– Konzervatív 21.0. A polgári Németország programja – ez könyvének a címe. A szám 2021-re utal, de mit jelent ma konzervatívnak lenni?

– Számos országban félreértik a konzervatív jelentését. Időnként azt mondják: az ilyen emberek azt akarják, hogy minden maradjon a régiben, úgy, ahogy van. Márpedig ez nem a konzervatív, hanem a hagyományőrző meghatározása. Aki pedig visszaforgatná az idő kerekét, az reakciós. A konzervatívokat egy a változáshoz való bizonyos hozzáállás jellemzi: úgy akarják alakítani a változásokat, hogy annak ütemével az emberek is lépést tudjanak tartani. A Konzervatív 21.0 arra utal, hogy a konzervativizmus nemcsak tegnap volt időszerű, hanem a mai, digitális korban, illetve a jövőben is.

– Elméletben ez ígéretesen hangzik, de hogyan érvényesül a mai Németországban?

– Valóban, a könyvet Németországban és német olvasóközönség számára írtam. Németországban egy olyan problémával küszködünk, amellyel egyes más nyugati országok is: egyre jobban polarizálódik a politikai nyilvánosság, mégpedig egy moralizáló, identitáspolitikai baloldal és egy ellenérzéseket tápláló, nacionalista jobboldal között. A kettő között elhelyezkedő polgári közép pedig gyakran megnémult. Könyvemben arra keresek válaszokat az egyes területeken – a nemzetközi politikától az oktatáspolitikán át a kulturális értékekig –, hogy miként lehet mindig megújítani a konzervatív-kereszténydemokrata gondolkodást.

Andreas Rödder német történész budapesti könyvbemutatóján
Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet

– Konzervatívnak nevezhető-e még a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vagy akár a CDU/CSU pártszövetség? Sokan a CDU baloldali fordulatáról beszélnek Angela Merkel pártelnöksége, illetve kancellársága idején.

– Ez igaz. Egy párt sem maradhat változatlan, még a konzervatív pártok sem. Elkerülhetetlen volt, hogy a CDU is változzék. De rögtön hozzátenném ehhez, hogy sok tekintetben anélkül idomult eközben hozzá a szociáldemokrata, sőt zöldpárti fősodorhoz, hogy kialakította volna a saját stratégiáját és koncepcióját. Az én érdeklődésem középpontjában éppen az áll, hogyan lehet olyan kereszténydemokrata politikát folytatni, amely egyfelől megkülönböztethető a többi áramlattól, másrészt viszont korszerű, így alkalmas arra, hogy megfeleljen a jelen kihívásainak.

– Egyelőre vákuum alakult ki a német politikában. Hogyan lesz betölthető ez az űr? A CDU-n belüli szakadással vagy a CDU, esetleg a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) átalakulásával?

– Teljesen igaza van, létezik egy ilyen vákuum. A CDU széles rétegei egyértelműen balra fordultak, az AfD viszont egy ellenérzéseket tápláló, nacionalista párt lett. Ez viszont alkalmatlanná teszi arra, hogy a CDU partnere legyen.

– Arnold Vaatz, a CDU/CSU frakcióvezető-helyettese nemrég azt mondta lapunknak, a CDU gyakorlatilag egy második zöld párttá vált. Sokan vetik fel Merkel személyes felelősségét is ebben. Egyetért-e velük?

– Annyiban igen, hogy a párt valóban nem eléggé alakította ki a saját stratégiáját. De Vaatzcal nem egészen értek egyet. A CDU megosztott párt. A konzervatív Friedrich Merz mindkét legutóbbi pártelnökválasztáson elindult, és mindkét alkalommal megkapta a szavazatok csaknem felét, ami kis híján irányváltáshoz vezetett. A küldöttek tehát fele-fele arányban megosztottak voltak, és ez legalább annyira jellemző a tagságra is. Sőt a tagság körében a többség Merzet támogatta. A CDU-ban problémát jelent, hogy ennek a többségnek a párton belül nincs megfelelő képviselete. Ez a német demokrácia problémája is.

– Mi a tippje a szeptemberi Bundestag-választásokra?

– Nagyon nehéz tippelni, a helyzet rendkívül képlékeny, a versengés nagyon szoros. Kérdés, hogy a CDU szerepet kap-e a következő kormányban; ezt egyáltalán nem látom biztosnak. Lehetségesnek tartok egy zöld-szociáldemokrata-liberális koalíciót is.

– A német néppártoknak, a CDU-nak vagy a szociáldemokratáknak régen nagy formátumú politikusaik voltak. A mai kancellárjelöltjeik, Armin Laschet és Olaf Scholz aligha mérhetők Helmut Kohlhoz vagy Helmut Schmidthez. A hanyatlás jele lenne ez?

– Ez egyszerre így van és nincs így. Valóban létezik egy olyan probléma, hogy kikből is lesznek ma politikusok, másrészt látni kell, hogy az említett kancellároknak a mai médiakörnyezetben esélyük sem lenne. Annyira konfrontatív és provokatív módon beszéltek, hogy a maguk korában, amikor egy megszólalás egyszer ment le a tévében, az frappánsnak tűnt, ma viszont a tömeges reakciókat kiváltó és az ellentmondásos megnyilatkozásokat unos-untalan ismétlő közösségi médiában ízekre szednék őket. Ma sokkal óvatosabbnak kell lennie egy politikusnak a túléléshez. Egy másik szempont, hogy az elején nem látható, kiből lesz nagy személyiség. Amikor Helmut Kohl 1982-ben kancellár lett, sokan egyenesen viccnek tartották. Lehet, hogy egyszer Laschetből is történelmi személyiség lesz.

– Sokan panaszkodnak önöknél a média balliberális túlsúlyára – és nemcsak jobboldaliak vagy keletnémetek. Egyetért-e velük?

– Erre egyértelmű bizonyítékok vannak a közmédia esetében. Például a 2015-ös menekültválság idején, amikor az alapállásuk az volt, hogy nem közölnek kritikus beszámolókat, hanem politikai szempontokat követnek. A baloldali elfogultságuk valóban problémát jelent.

– Magyarországon sokan panaszkodnak arra, ahogyan a német média beszámol rólunk…

– .…sőt a helyzet az elmúlt években egyértelműen romlott, ami engem is nyugtalanít. Ez pedig a magyarokból védekezési reakciót vált ki.

– Mi a megoldás?

– Jó kérdés: nem tudom, milyen hatása lenne Németországban egy magyar sármoffenzívának…

– Egy sármoffenzívához aligha jó alap, hogy egy magyar törvényre válaszul júniusban szivárványszínűre akarták kivilágítani a müncheni stadiont, a magyar himnusz közben pedig szivárványzászlós aktivista rohant be a pályára…

– Magyarország jelenlegi társadalomképe a német nyilvánosságban annak a tökéletes ellentétét jeleníti meg, amit a baloldali identitáspolitika képvisel. Ez az moralizáló, a jó és a rossz kategóriáiban gondolkodó identitáspolitika Németországban állami rangra emelkedett, és teljes erővel harcol. A differenciált gondolkodás hasznos lenne mindkét oldalon.