– Konzervatív 21.0. A polgári Németország programja – ez könyvének a címe. A szám 2021-re utal, de mit jelent ma konzervatívnak lenni?

Európa csak az események után fut
Orbán Viktor álláspontja a háború kezdete óta ugyanaz.
– Konzervatív 21.0. A polgári Németország programja – ez könyvének a címe. A szám 2021-re utal, de mit jelent ma konzervatívnak lenni?
– Számos országban félreértik a konzervatív jelentését. Időnként azt mondják: az ilyen emberek azt akarják, hogy minden maradjon a régiben, úgy, ahogy van. Márpedig ez nem a konzervatív, hanem a hagyományőrző meghatározása. Aki pedig visszaforgatná az idő kerekét, az reakciós. A konzervatívokat egy a változáshoz való bizonyos hozzáállás jellemzi: úgy akarják alakítani a változásokat, hogy annak ütemével az emberek is lépést tudjanak tartani. A Konzervatív 21.0 arra utal, hogy a konzervativizmus nemcsak tegnap volt időszerű, hanem a mai, digitális korban, illetve a jövőben is.
– Elméletben ez ígéretesen hangzik, de hogyan érvényesül a mai Németországban?
– Valóban, a könyvet Németországban és német olvasóközönség számára írtam. Németországban egy olyan problémával küszködünk, amellyel egyes más nyugati országok is: egyre jobban polarizálódik a politikai nyilvánosság, mégpedig egy moralizáló, identitáspolitikai baloldal és egy ellenérzéseket tápláló, nacionalista jobboldal között. A kettő között elhelyezkedő polgári közép pedig gyakran megnémult. Könyvemben arra keresek válaszokat az egyes területeken – a nemzetközi politikától az oktatáspolitikán át a kulturális értékekig –, hogy miként lehet mindig megújítani a konzervatív-kereszténydemokrata gondolkodást.
– Konzervatívnak nevezhető-e még a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vagy akár a CDU/CSU pártszövetség? Sokan a CDU baloldali fordulatáról beszélnek Angela Merkel pártelnöksége, illetve kancellársága idején.
– Ez igaz. Egy párt sem maradhat változatlan, még a konzervatív pártok sem. Elkerülhetetlen volt, hogy a CDU is változzék. De rögtön hozzátenném ehhez, hogy sok tekintetben anélkül idomult eközben hozzá a szociáldemokrata, sőt zöldpárti fősodorhoz, hogy kialakította volna a saját stratégiáját és koncepcióját. Az én érdeklődésem középpontjában éppen az áll, hogyan lehet olyan kereszténydemokrata politikát folytatni, amely egyfelől megkülönböztethető a többi áramlattól, másrészt viszont korszerű, így alkalmas arra, hogy megfeleljen a jelen kihívásainak.
– Egyelőre vákuum alakult ki a német politikában. Hogyan lesz betölthető ez az űr? A CDU-n belüli szakadással vagy a CDU, esetleg a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) átalakulásával?
– Teljesen igaza van, létezik egy ilyen vákuum. A CDU széles rétegei egyértelműen balra fordultak, az AfD viszont egy ellenérzéseket tápláló, nacionalista párt lett. Ez viszont alkalmatlanná teszi arra, hogy a CDU partnere legyen.
– Arnold Vaatz, a CDU/CSU frakcióvezető-helyettese nemrég azt mondta lapunknak, a CDU gyakorlatilag egy második zöld párttá vált. Sokan vetik fel Merkel személyes felelősségét is ebben. Egyetért-e velük?
– Annyiban igen, hogy a párt valóban nem eléggé alakította ki a saját stratégiáját. De Vaatzcal nem egészen értek egyet. A CDU megosztott párt. A konzervatív Friedrich Merz mindkét legutóbbi pártelnökválasztáson elindult, és mindkét alkalommal megkapta a szavazatok csaknem felét, ami kis híján irányváltáshoz vezetett. A küldöttek tehát fele-fele arányban megosztottak voltak, és ez legalább annyira jellemző a tagságra is. Sőt a tagság körében a többség Merzet támogatta. A CDU-ban problémát jelent, hogy ennek a többségnek a párton belül nincs megfelelő képviselete. Ez a német demokrácia problémája is.
– Mi a tippje a szeptemberi Bundestag-választásokra?
– Nagyon nehéz tippelni, a helyzet rendkívül képlékeny, a versengés nagyon szoros. Kérdés, hogy a CDU szerepet kap-e a következő kormányban; ezt egyáltalán nem látom biztosnak. Lehetségesnek tartok egy zöld-szociáldemokrata-liberális koalíciót is.
– A német néppártoknak, a CDU-nak vagy a szociáldemokratáknak régen nagy formátumú politikusaik voltak. A mai kancellárjelöltjeik, Armin Laschet és Olaf Scholz aligha mérhetők Helmut Kohlhoz vagy Helmut Schmidthez. A hanyatlás jele lenne ez?
– Ez egyszerre így van és nincs így. Valóban létezik egy olyan probléma, hogy kikből is lesznek ma politikusok, másrészt látni kell, hogy az említett kancellároknak a mai médiakörnyezetben esélyük sem lenne. Annyira konfrontatív és provokatív módon beszéltek, hogy a maguk korában, amikor egy megszólalás egyszer ment le a tévében, az frappánsnak tűnt, ma viszont a tömeges reakciókat kiváltó és az ellentmondásos megnyilatkozásokat unos-untalan ismétlő közösségi médiában ízekre szednék őket. Ma sokkal óvatosabbnak kell lennie egy politikusnak a túléléshez. Egy másik szempont, hogy az elején nem látható, kiből lesz nagy személyiség. Amikor Helmut Kohl 1982-ben kancellár lett, sokan egyenesen viccnek tartották. Lehet, hogy egyszer Laschetből is történelmi személyiség lesz.
– Sokan panaszkodnak önöknél a média balliberális túlsúlyára – és nemcsak jobboldaliak vagy keletnémetek. Egyetért-e velük?
– Erre egyértelmű bizonyítékok vannak a közmédia esetében. Például a 2015-ös menekültválság idején, amikor az alapállásuk az volt, hogy nem közölnek kritikus beszámolókat, hanem politikai szempontokat követnek. A baloldali elfogultságuk valóban problémát jelent.
– Magyarországon sokan panaszkodnak arra, ahogyan a német média beszámol rólunk…
– .…sőt a helyzet az elmúlt években egyértelműen romlott, ami engem is nyugtalanít. Ez pedig a magyarokból védekezési reakciót vált ki.
– Mi a megoldás?
– Jó kérdés: nem tudom, milyen hatása lenne Németországban egy magyar sármoffenzívának…
– Egy sármoffenzívához aligha jó alap, hogy egy magyar törvényre válaszul júniusban szivárványszínűre akarták kivilágítani a müncheni stadiont, a magyar himnusz közben pedig szivárványzászlós aktivista rohant be a pályára…
– Magyarország jelenlegi társadalomképe a német nyilvánosságban annak a tökéletes ellentétét jeleníti meg, amit a baloldali identitáspolitika képvisel. Ez az moralizáló, a jó és a rossz kategóriáiban gondolkodó identitáspolitika Németországban állami rangra emelkedett, és teljes erővel harcol. A differenciált gondolkodás hasznos lenne mindkét oldalon.
Orbán Viktor álláspontja a háború kezdete óta ugyanaz.
Több kérdőjel is övezi az állítólagos tervet.
A 88 éves egyházfő már több mint két hete küzd életveszélyes tüdőgyulladással.
Egyelőre nincs egységes stratégia.
Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter
Marine Le Pen kiosztotta Ursula von der Leyent
Nagyon aggódnak a rajongók Rúzsa Magdi harmadik gyereke miatt: elindultak a találgatások
Kenderesi Tamás: Tönkretették az életem, megfizetnek mindenért
3 csillagjegy, akiket márciusban biztosan megjutalmaznak az égiek
Súlyos vádak: Kijev egy új háború kirobbantásával akarta megosztani az oroszok erejét
Zelenszkij a királlyal találkozott, az öltöny megint otthon maradt
Durva: egy év alatt 30 kilót adott le Réka
Zelenszkij ekkor távozik a hatalomból
Trump felállította a fontossági sorrendet, nem Putyin az első
Halálutakat tettek térképre, íme a Magyar Közút listája
Oscar 2025: Íme a nyertesek listája
Orbán Viktor álláspontja a háború kezdete óta ugyanaz.
Több kérdőjel is övezi az állítólagos tervet.
A 88 éves egyházfő már több mint két hete küzd életveszélyes tüdőgyulladással.
Egyelőre nincs egységes stratégia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.