Harc a struktúrák ellen

Mi tartotta össze a számtalan módon megnyilvánuló alkotói kört, amely a hatvanas évek végén Iparterv-kiállítás címmel összerendeződött? Talán a függetlenség mentén ragadható meg közösségük, mert az Aczél György nevével fémjelzett kultúrpolitika merev struktúráit elsőként törték át, jelenítették meg a nyugati progresszív irányokat az alkotásban. Iparterv 50+ címmel a Ludwig Múzeum a ma ötvenedik évébe lépett, mára művészettörténeti ténnyé vált kiállítások alkotóit vonultatja fel.

Fotó: Bach Máté

Ötven év telt el azóta, hogy Sinkovics György művészettörténész rendezésében Budapesten sor került az Iparterv-kiállításokra, amelyek egy egész művésznemzedék meghatározó, haladó szellemiségű alkotói körét jelölik, ezzel párhuzamosan pedig egy szemléletmódot határoznak meg. A Ludwig Múzeum az évfordulóra olyan önálló tárlatot szentelt az iparterveseknek, amely szorosan illeszkedik a XX. század progresszív irányait bemutatni hivatott koncepcióba.

Honnan ered a neve az 1968-ban és 1969-ben Iparterv I. és Iparterv II. címmel rendezett tárlatoknak? A Deák Ferenc utcában egy építészeti iroda székházának kultúrterme adott helyt ezeknek a megmozdulásoknak, és az itt kiállító alkotók Iparterv-csoport néven írták be magukat a művészettörténetbe, noha szó nem volt szorosan együtt alkotó csoportról. Más-más nyugati áramlat érintette meg az alkotókat, erős társadalomkritikai attitűddel fogalmaztak, mégis egyedi módon fogták meg a témákat, és a nyugati hatások mentén nagyon is kelet-európait hoztak létre.

Izgalmas látni, hogy koruk mérvadó hazai művészeti rendszerének peremvidékén mozogtak, besorolhatatlanok voltak, ma azonban a művészettörténeti kánon a neoavantgárd élén emlegeti őket, a mai kortársak legnagyobbjainak tekinthetők. Lakner László, Bak Imre, Nádler István, Erdély Miklós nélkül aligha beszélhetünk hazai neoavantgárdról. A jelen tárlat mások mellett a pop-art, az akcióművészet, a képvers, az op-art vagy a gesztusművészet hazai úttörőinek reprezentálása is.

Fotó: Bach Máté

Az Iparterv-kiállítások lényege abban ragadható meg, hogy a cenzúrák és a tárlatot betiltó intézkedések ellenére szabad formában tudták megjelentetni a progresszivitást, egyben kijelölték a magyar neoavantgárd horizontját.

A nagyszabású tárlat a jelenre koncentrál, a lezárt életművek legutóbbi szakaszát, illetve a még alkotók legfrissebb munkáit tárja a közönség elé. A múzeum ezzel nemcsak az Iparterv-kiállítások kortárs közegét idézi meg, de az azt követő generációkra gyakorolt hatását is, és a mai perspektívából szemléli a művészettörténeti forradalmat. Az egykori esemény feldolgozásával foglalkozó szakemberek – mint Beke László és Perneczky Géza pályatársak, mások mellett Maurer Dóra – videóbejátszásokban, külön teremben elemzik a mozgalom jelentőségét, mikéntjét, a hatvanas-hetvenes évek társadalmi közegében megszólaló alkotások visszhangját.

A kiállítás március 24-ig tekinthető meg, záróeseménye az Iparterv-jelenség nyomában című konferencia lesz március 22–23. között, amelynek első napján az egykori résztvevők emlékeznek a múltra, a második napon pedig művészettörténészek, elméleti szakemberek tartanak előadásokat az Iparterv-kiállítások művészeti jelentőségéről, örökségéről és hatástörténetéről.