Fotó: Mátrai Dávid
A húshagyókedd a farsangi időszak utolsó napja, ekkor esznek utoljára húst a nagyböjtre készülők (és húsvétkor vesznek húst magukhoz újra). Sok névváltozatban ismert még a Kárpát-medencében: húshagyat, hushajó, csonthagyat (utóbbi a Magyar katolikus lexikon szerint tréfás székely szó – feltételezhetjük, hogy leginkább saját nyomorúságukon tréfálkoztak egy nehezebb időszakban).
Ujvári Zoltán néprajzkutató több, farsangi ünnepkörhöz kapcsolódó temetési paródiát ír le a Gömöri magyar néphagyományokban. Búcsúztattak asszonynak öltözött bábot (a bábokra ezekben a játékokban mindig rituális „kivégzés” várt), ha élő ember játszotta a halottat, az többnyire legény volt, alkalmasint szintén menyasszonyi ruhába öltöztetve – a temetési jelenet esküvői paródiaként, annak betéteként is élt, a kettőt össze lehetett kötni.
Magam is láttam ilyen játékot a Fonóban egy hagyományőrző csoport előadásában: a felravatalozott, menyasszonyi ruhás, jó húsban lévő legény szoknyája alól gyorsuló tempóban hatalmas műlőcsöt ugrasztottak elő az összegyűlt nász- és gyásznép nagy vidámságára. Parodia sacra, szakrális és profán ölelkezése, vagyis a tavaszi újjászületés emelkedett képének vaskosan konkrét dramatizált ábrázolása volt ez. A játékok szövegei is hasonlóan nyíltak, de idézzük most inkább Szkhárosi Horvát András református prédikátort, nagy énekszerzőt az 1500-as évekből:
„Többet ezekről én mostan itt nem szólok, / Csak a csúf innepről, az farsangról szólok / Mennyi sok bolondság ott vagyon tudjátok, / Minden gonoszságra vagyon szabadságtok. / Senki ne féljen akkor részegségtül, / Gonosz gyilkosságtul, fertelmes élettül, / Csak böjtben, megszűnjék az gonosz étkektül, / Turótul, tikmonytul és az hús-ételtül.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!