Téltemetés, farsang, csonthagyat

Tél és tavasz, halál és élet küzdelme a természetben élő vagy a természetet tudatosan szemlélő ember számára fölfogható.

Húshagyókedden még tombolnak a teremtett világ zabolátlan erői, majd ismét megszelídülnek Fotó: Mátrai Dávid

„Óh jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek, megvetvén Krisztust… Az egész esztendőben nincs még egy ilyen nap, amikor az ördög annyi embert elragad és a bűn igájával a maga rabszolgaságába hajt, mint éppen ezekben a napokban, mikor az emberek eszem-iszommal, tánccal és fajtalansággal töltik idejüket…” – így mennydörgött Temesvári Pelbárt ferences szerzetes, író húshagyóvasárnapi prédikációjában valamikor az 1400-as években.

Bálint Sándor és Dömötör Tekla néprajzkutatók egyaránt szívesen idézik a tudós szerzetest, akinek leírásaiból legrégibb hagyományaink köszönnek vissza ránk, mint abból az 1480 körüli, nyilván elrettentésből mesélt történetből, amely férfiruhába öltözött, álarcos játékot űző asszonyokról számol be. Közülük a legbuzgóbbat a nagy mulatozás közben démonok ragadták el és hurcolták a mocsárba, ahonnan már csak szegény asszony jajgatását lehetett hallani. Pelbárt szerzetes nem hagy kétséget a bűnös lélek sorsa felől: neki bizony ez volt az utolsó farsangja.

Tél és tavasz, halál és élet küzdelme a természetben élő vagy a természetet tudatosan szemlélő ember számára fölfogható. Szakrális népi hagyományaink, liturgián kívüli dramatikus játékaink nem teológiailag kidolgozott, egyházilag jóváhagyott rituálék. A klérus viszonya minden korban ellentmondásos a szentségest és a profánt is bemutató játékokkal: saját magát és a gyülekezetet is óvnia kell a kísértéstől, a káosztól, a széteséstől.

De nem hagyhatja figyelmen kívül Isten teremtett világának zabolátlan erőit, valahogy ezeket is mederbe kell terelnie, használnia kell, be kell illesztenie a keresztény világképbe – bizony a pogányságokkal együtt is. A katolikus egyház ebből a szempontból a történelem nagy részében a praktikus szinkretizmusra törekedett. Ez a sajátos kultúrtörténeti status quo határozza meg hagyományaink egy jelentős részét. Naturam expellas furca, tamen usque recurret – űzd ki a természetet vasvillával, mégis mindig visszatér. A régi világ hierarchikus rendjének vigyázói tudtak valamit, ami most a posztmodern ember szeme elől rejtve van, mivel már a szemét is leöntötte betonnal meg széles sávú internettel.

Húshagyókedden még tombolnak a teremtett világ zabolátlan erői, majd ismét megszelídülnek
Fotó: Mátrai Dávid

A húshagyókedd a farsangi időszak utolsó napja, ekkor esznek utoljára húst a nagyböjtre készülők (és húsvétkor vesznek húst magukhoz újra). Sok névváltozatban ismert még a Kárpát-medencében: húshagyat, hushajó, csonthagyat (utóbbi a Magyar katolikus lexikon szerint tréfás székely szó – feltételezhetjük, hogy leginkább saját nyomorúságukon tréfálkoztak egy nehezebb időszakban).

Ujvári Zoltán néprajzkutató több, farsangi ünnepkörhöz kapcsolódó temetési paródiát ír le a Gömöri magyar néphagyományokban. Búcsúztattak asszonynak öltözött bábot (a bábokra ezekben a játékokban mindig rituális „kivégzés” várt), ha élő ember játszotta a halottat, az többnyire legény volt, alkalmasint szintén menyasszonyi ruhába öltöztetve – a temetési jelenet esküvői paródiaként, annak betéteként is élt, a kettőt össze lehetett kötni.

Magam is láttam ilyen játékot a Fonóban egy hagyományőrző csoport előadásában: a felravatalozott, menyasszonyi ruhás, jó húsban lévő legény szoknyája alól gyorsuló tempóban hatalmas műlőcsöt ugrasztottak elő az összegyűlt nász- és gyásznép nagy vidámságára. Parodia sacra, szakrális és profán ölelkezése, vagyis a tavaszi újjászületés emelkedett képének vaskosan konkrét dramatizált ábrázolása volt ez. A játékok szövegei is hasonlóan nyíltak, de idézzük most inkább Szkhárosi Horvát András református prédikátort, nagy énekszerzőt az 1500-as évekből:

„Többet ezekről én mostan itt nem szólok, / Csak a csúf innepről, az farsangról szólok / Mennyi sok bolondság ott vagyon tudjátok, / Minden gonoszságra vagyon szabadságtok. / Senki ne féljen akkor részegségtül, / Gonosz gyilkosságtul, fertelmes élettül, / Csak böjtben, megszűnjék az gonosz étkektül, / Turótul, tikmonytul és az hús-ételtül.”