Nemek és igenek csapdája

„Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van” – juthat eszünkbe Jézus intése a hegyi beszédből, miközben a Centrál Színház Nemek és igenek című előadását nézzük. Csakhogy itt azzal szembesülünk, hogy ha ordas kérdéseket szegeznek nekünk, hiába mondunk igazat, igent vagy nemet, az nem visz közelebb az igazsághoz.

A baráti összejövetel mögött összetett, többféle sérelemmel terhelt viszonyok sejlenek fel Fotó: Havran Zoltán

Az előadás alapjául szolgáló drámát – az eredeti címe Consent – Nina Raine írta, és rámutat a jelenlegi brit igazságszolgáltatási rendszer fonákságaira. (Persze naivitás volna azt hinni, hogy máshol másként működik.)

A darab születését nem a #metoo mozgalom inspirálta, korábban íródott, a szerző egyik nyilatkozatában kifejtette, mennyire megdöbbentette, amikor azzal szembesült, hogy a bírósági tárgyalásokon a nemi erőszak áldozatát senki nem védi, azaz a vádat természetesen képviselik, de a vádlottnak ezzel szemben védőügyvédje van, az áldozat pedig a tárgyaláson is kiszolgáltatottan áll a keresztkérdések zuhatagában, és szigorúan csak azt ismételgetheti, amit jegyzőkönyvbe foglaltak.

A baráti összejövetel mögött összetett, többféle sérelemmel terhelt viszonyok sejlenek fel
Fotó: Havran Zoltán

A ravaszul szerkesztett darabon végigvonul egy áldozat megrendítő története, ám nem ez van a középpontban, hanem egy baráti társaság.

Azt látjuk, ahogy egyikük otthonában együtt iszogat az adott ügy tárgyalásán részt vevő védőügyvéd és a koronaügyész, feleségük és barátaik jelenlétében kibeszélik a tárgyalóteremben történt fordulatokat és a hétköznapjaik csip-csup ügyeit. A kedélyes baráti összejövetel mögött azonban összetett, többféle sérelemmel terhelt viszonyok sejlenek fel.

Edward (Lengyel Tamás) magabiztos védőügyvéd, akinek nem okoz morális válságot az, hogy tudását arra használja, hogy elkövetőket mentsen meg a börtöntől, az áldozatok vallomásainak szétcincálását sem tartja manipulatívnak, számára ez csupán egy intellektuális játék, amely rendszerint visszaigazolja az ő fölényét barátjával, a kissé suta Timmel (Bereczki Zoltán) szemben.

Nagy ívű szerep Edwardé, hiszen a nézőnek lehetősége van összetörten is látni ezt az embert, amikor felesége, Kitty (Bata Éva) megcsalja, így viszonozza az ő egyik korábbi félrelépését, majd azzal vádolja meg, hogy egyik vitájuk hevében megerőszakolta őt.

A hűség-hűtlenség témája is rendre felbukkan, először Rachel (Pálfi Kata) és Jake (Schmied Zoltán) szennyeskiteregetését nézhetjük végig Kitty és Edward nappalijában, majd amikor fordul a kocka, Kitty és Edward szajkózza a maga igazát Rachel és Jake otthonában. Okos humorral épül egymásra ez a két szál, és mutatja meg, hogy az oly világos észérvek mennyire árnyaltabbak, ha az ember érintettként, belülről látja az adott helyzetet.

A megcsalt feleség bosszúja és a neki kiszolgáltatott gyerekek régi témája drámairodalmunknak – a társasághoz tartozó, családra vágyó, de fruskamód viselkedő színésznő, Zara (Kovács Patrícia) épp a Médeia próbafolyamatáról lelkendezik már a nyitójelenetben, és ez a történet ugyanúgy ott lebeg végig a szereplők feje fölött, mint egy felkiáltójel, hogy mi mindenre képes az ember.

Pokorny Liát kettős szereposztásban láthatjuk, ő a megerőszakolt nő, majd ő lesz a törvény képviselője Kitty és Edward válási procedúrájában. Igazi átalakulás ez: egyik percben még olyan, mint egy kisírt szemű nő a buszmegállóból, a következő jelenetben pedig hűvös, elegáns, kimért, szinte nem is földi jelenés.

Puskás Tamás rendezésében remek szereposztást láthatunk és kitűnő színészi alakításokat, a jelenet- és térváltások pedig sajátos ritmust kölcsönöznek a több mint kétórás előadásnak (egy szünettel), amely minden kiválóságával együtt azoknak, akik nehezményezik a trágárságot, ad okot a felszisszenésre.

A Nemek és igenek főként az intellektust tartja ébren: rafinált humora, érvekre épülő vitahelyzetei, intertextuális bravúrjai mind-mind arra ösztönzik a nézőt, hogy külső szemmel, éles rációval közelítsen az elé tárt történethez, épp ezért olyan megfoghatatlan a dramaturgiai csavar, a pillanat, amikor érzelmileg is bevonódik a néző, gombóc ugrik a torkába és belátja, hogy neki is válaszolnia kell azokra a kérdésekre, melyekkel szembesítették.