– Meséljen egy kicsit a kezdetekről: miért a csellót választotta, és miért nem lett önből mégsem csellista?
– Már nagyon fiatal koromban vonzódtam a zenéhez, a szüleimmel rendszeresen jártunk az Operába, ami gyerekként óriási élményt jelentett. Azért a csellót választottam, mert egy nagyon szép hangszer, nagy hangterjedelemmel, és közel áll az emberi hanghoz. Bekerültem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, de már akkoriban elkezdtem érdeklődni más területek iránt. Tanultam zongorázni, a zeneszerzés és a zenetörténet is nagyon érdekelt, el is döntöttem, hogy az utóbbi felé veszem az utam. Tizenkilenc évesen felvettek a Zeneakadémia zenetudományi tanszékére. Miután végeztem, egy évet ösztöndíjasként Bécsben tanultam, anyagot gyűjtöttem a Liszt Ferencről szóló diplomamunkámhoz és a Richard Straussról szóló könyvemhez. Amikor visszajöttem, már volt egy gyakornoki megbízatásom a Zeneakadémián.
– Ahol aztán végigjárt minden lépcsőfokot.
– Gyakornokból tanársegéd lettem, majd adjunktus, docens, tanszékvezető, rektorhelyettes és végül rektor. A tanítás és a zene volt a vezérfonal az életemben. Abban a csodálatos időszakban nem csak mint épület, hanem szellemiségében is megújult a Zeneakadémia. 2013-ban lejárt a rektori megbízatásom második ciklusa, és újra már nem lehetett pályázni. Még tanítottam az akadémián, de aztán jöttek az új kihívások.
– A Virtuózok című televíziós tehetségkutatónak kezdetektől zsűritagja.
– Ez egy nagyon nagy találkozás volt. 2014-ben, amikor Peller Mariann ötletgazda megkeresett, hogy lenne-e kedvem zsűritagként részt venni a show-ban, láttam ebben fantáziát és vállaltam, de akkor nem gondoltam volna, hogy ennyi szériát megér. Egész életemet zenei tehetségek között töltöttem, de még így is szíven ütött, ahogy a nyolc-tíz éves gyerekek, akár vidékről is, órákig várva, míg sorra kerülnek, stúdióban, bevilágítva, zsűri előtt remekül teljesítettek.
– Az első széria után létrehozták a Kis Virtuózok Alapítványt, amelynek ön az elnöke. Mi az alapítvány célja?