időjárás -3°C Fábián, Sebestyén 2022. January 20.
logo

Mindig a kételkedés visz előre

Szilléry Éva
2019.05.18. 08:48
Mindig a kételkedés visz előre

Görög drámával, Euripidész Médeiájával indul a Nemzeti Színház következő évada. Norvég rendező, Erik Stubo, a stockholmi királyi színház, a Dramaten igazgatója állítja színpadra Szűcs Nellivel és Trill Zsolttal a főszerepben. A Beregszászból induló színész házaspárral a darab apropóján arról beszélgettünk, mit jelentett nekik az ország vezető színházában eltöltött eddigi hat év.

– Régen láthattunk olyan előadást, amely annyira koncentráltan kettejük játékára épít, mint a Médeia.

Szűcs Nelli: A hetedik évadra kaptam először olyan felkérést, amely lehetőséget ad a szakmai előrelépésre. Mellesleg minden egyes szerepben lépkedni kell centiket, hogy új dolgot tanuljunk, és mások lehessünk a színpadon, ne önmagunkat ismételjük. Médeia szerepe nekem méteres ugrást jelent, mert hatalmas feladatot látok benne. Nem találkoztam görög drámával eddigi pályám alatt. Olyan feladat előtt állok, amelyet végig én viszek a vállamon. Zsoltnak voltak ilyen munkái a Nemzetiben, nekem eddig csak az önálló estem, a Fedák Sári az, ami teljesen rám van bízva.

– A Madách Nemzetközi Színházi Találkozón már láthattunk Erik Stubo-előadásokat. Milyennek ismerték meg a norvég rendező világát?

Trill Zsolt: Nagyon korszerű színházat képvisel, érzékeny és érzéki, mégsem tolakodó. Kifinomult látványvilág és dramaturgia. Rengeteg mindent a nézőre bíz, ami különösen vonzó számomra.

Sz. N.: Teljesen európai színház az övé, a nyitottságunktól függ, hogy mennyire leszünk fogékonyak a gondolkodására.

– A házasság válsága, az elhagyás, a féltékenység központi témája Euripidész drámájának. Hogyan élték meg a magánéletükben a hasonló buktatókat?

Sz. N.: Számomra komoly kérdés és még keresem Médeia motivációját abban, hogy egy anya miként juthat el odáig, hogy a saját gyermekét feláldozza. Azt mondják, minden ember lényege egyforma. Ugyanannyira tud szeretni és gyűlölni. Ezért kutatom magamban, hogy mi juttathatta idáig ezt az asszonyt. Nem tudom még, honnan hozom felszínre magamból hitelesen a gyermekgyilkosság tettét. Emellett az árulás dilemmája is nagyon hangsúlyos, ami messze nemcsak a házasság kérdése, hanem az egész emberiséget átjáró, nagyon is jelenlévő probléma.

T. Zs.: Megölni egymást nemcsak fizikálisan lehet, hiszen az emberek nagy része él úgy kapcsolatokban, hogy valójában nincsen jelen benne. Biztos vagyok abban, hogy ezek is megölik a lelket hosszú távon. Bennünket a nagy válságok elkerültek, de látunk ilyeneket a környezetünkben. Mindenesetre egyelőre nem tudjuk, merre szeretne bennünket a rendező instruálni, az igazán érdekes az lesz, hogyan bontjuk ki vele ezt a drámát.

– A Nemzeti Színházba szerződve sorra főszerepeket kapott Trill Zsolt, de az elmúlt években Vidnyánszky Attila rendezéseiből eltűnt. Sok kósza híresztelés röppent fel ezzel kapcsolatban. Valójában mi az oka a mellőzöttségnek? Netán változott a színházról alkotott elképzelésük a harmincéves közös munka után?

T. Zs.: Nem változott a látásmódom, de ő most másokkal szeretne dolgozni, és én ezt tiszteletben tartom. Lehet, hogy kell egy időszak, ami szünetet jelent ennyi évtizedes közös munka után. Itt vagyok mellette a társulatában, és ez sokat jelent, közben pedig nem érzem mellőzve magam.

A művész házaspár Beregszászból indulva jutott el az ország vezető színházába
Fotó: Bach Máté

– Beregszásztól Debrecenen át a Nemzeti Színházig rengeteg impulzus, színházi nyelv hatott a munkájukra. Mennyire nyitott meg új utakat a Nemzeti Színház elmúlt hat éve?

T. Zs.: Olykor magamnak is felteszem a kérdést, hogy éltem-e a lehetőségekkel? Fantasztikusnak tartom azt a nyitást, ami itt valósul meg: keletről, nyugatról jönnek ide színházcsinálók, közben nekünk a magyar rendezők nagyjaival való közös munka is új kaland. Szász Jánossal a Caligula helytartójában ismerkedtem meg jobban – Petroniust alakítom a darabban –, ez az előadás egyébként hivatalos a Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Zsótér Sándorral is a Nemzetiben dolgoztam először együtt. Viktor Rizsakovval, Silviu Purcaretével több munkám volt a hat év alatt és korábban is. Purcarete Meggyeskertjében egy kis szerepet játszom, Firsz figuráját, de fantasztikus dolog volt, hogy oldalról leshettem, amit csinál.

Sz. N.: Nyitottságra voltunk nevelve, azokon a kereteken belül mozogni, amit a rendező kínál. Zsótér például egészen saját nyelvet képvisel, és Zsolt a vele közös darabokért érdemelte kétszer is ki a Színikritikusok legjobb férfi főszereplőnek járó díját: a Galilei életéért és a Brandért.

T. Zs.: Minden rendező esetében három világot: a rendezőét, a darabét és legvégül az én színészi énemet kell egyesíteni, hogy feltáruljon egy új univerzum. El kell fogadni, hogy a színházi paletta sokszínű. Biztos akadtak emberek a világ színházművészetében, akik akármihez nyúltak, minden sikeres lett a kezükben, de mi nem ezek közé tartozunk, a mi utunkban vannak bukások és sikerek.

– Végtelen alázattal és szerénységgel beszélnek a szakmáról.

T. Zs.: Inkább félelemmel, aggodalommal a színházzal szemben.

Sz. N.: Az ember nem ülhet fel a trónra koronával a fején, és nem gondolhatja, hogy amit tesz, mindig jó. Ha nem fogok kételkedni magamban, nem lépek előre.

– Van rivalizálás önök között?

T. Zs.: Nelli sosem verseng velem, de bennem van néha ilyen érzés. Ekkor belenyomom magam a párnába, és legyűröm. Azért vagyunk, hogy egymás tükrei legyünk. Rámutassunk arra, ami szerintünk nem pontos.

– Műhelymunka indulhat el 2020-ban a Nemzetiben, hiszen csökken a premierkényszer. Mit jelent ez önöknek?

Sz. N.: Több esély marad a keresgélésre, hogy magamban megleljem a szerepet.

T. Zs.: A színházcsinálás folyamatos tevékenység. Nagyon szeretem, ha nyár elején elkezdhetek egy darabot, ami szeptemberre beérik.

– A Nemzeti Színházhoz szerződve a kritikusok averziója kísérte az indulásukat. Változott ez?

Sz. N.: Nagyobb csend van, mint amikor idejöttünk. De az látható, hogy nem igazán számolnak velünk, sok minden visszhang nélkül marad a munkáinkból. Az is feltűnt, hogy például a Zsótér rendezte szerepekről írnak a kritikusok, míg a többi igen súlyos alakításról nem tesznek említést.

T. Zs.: Sok kritikát elolvasok, és azokból szembetűnő, hogy valamiféle előítélet mentén fogalmaznak. De nagy élményt jelent számomra, ha például Nánay István kritikussal beszélgethetek. Örülnék, ha elfelejtenénk az előítéleteket, és tisztán, építően fogalmaznánk egymásról. Egy fiatal fiú jött hozzám nemrég, a beregszászi társulattal közösen játszott Csehov Három egyfelvonásos után azzal, hogy nem szeretne megsérteni, de olyan volt, mint egy vizsgaelőadás. Mert olyan felhőtlenül játsszuk. Mi ezt az előadást rettenetesen élvezzük huszonegy éve!