Csütörtöktől vetítik a magyar mozik A vörös ügynök című filmet, amely a legnagyobb brit hazaárulás valós alapokon nyugvó történetét dolgozza fel. Arról szól, hogy Joan Elizabeth Stanley-t, aki 1938-ban még csak egy fiatal és naiv diáklány volt, hogyan hálózta be napról napra a KGB, míg végül az agymosás eredményeképpen önmaga gondolta úgy, hogy neki aztán semmi más választása nincs, mint hogy el kell árulnia a hazáját a II. világháború végén, mert így tudja csak megmenteni a Földet a pusztulástól. Mivel a film nagy részében Joan visszaemlékezése alapján látjuk a dolgokat, az ő narrációját ismerjük meg, egy romantikusnak tűnő szerelmi történetet látunk egy naiv lánykával, aki a „csúnya” világot széppé szeretné varázsolni. Mégpedig úgy, hogy komoly szerepet vállal az atombomba technológiá-
jának kicsempészésében és a szovjetekhez való eljuttatásában.
A filmből kiderül, hogy Cambridge-ben, leginkább az egyetem falai között napról napra épült egy kommunistákból álló hálózat, amely mögött a KGB állt. Egyszerűen döbbenetes az a módszer, ahogy az évfolyamelső, okos és tehetséges, de az élet dolgaiban végtelenül naiv, fizikusnak tanuló diáklányt behálózzák. Joan percek alatt beleszeret az új kommunista világrendről papoló fiúba, aki a múltat, úgy, ahogy van, el szeretné törölni. De természetesen Joan nem érzékeli, hogy a brit demokráciát végleg felszámolni akaró fiú és a mögötte álló erőszakos hálózat ellentmondást nem tűrő eszméi milyen mértékig zavarosak és félelmetesek, csak azt, hogy úgy szólítja őt: „Én kis elvtársam.”
Fotó: Cirko Film
Judi Dench, akit egy másik kémtörténetben, a James Bond-filmekben M.-ként kedvelt meg a néző, csöppet sem hitelesen adja elő, hogy csak azért árulta el a hazáját, amely tette egyébként öt évtizeden át titokban maradt, hogy létrejöjjön a világegyensúly. Rossz kezekbe került ez a valós kémtörténet, Trevor Nunn ugyanis már-már giccses kommunista kampányfilmet készített belőle. Egy pillanatig nem merült fel a rendezőben, milyen világban élhettünk volna, ha a kommunista (vagy pontosabban szocialista) diktatúra nem rendelkezik atombombával. Hogy meddig maradt volna fenn ez a diktatórikus világrend, mi lett volna a magyarokkal 1956-ban vagy a csehekkel 1968-ban. A film rendezője, úgy tűnik, csöppet sem bízik meg a saját brit demokráciájában, abban, hogy a demokratikus fékek rendszere felelősen kezelte volna az atombomba létezését, ha a briteken és az amerikaiakon kívül más nem rendelkezett volna ilyennel.
