Abszurd kis esti tinikomédia

Igazi bűnös élvezet a zalaegerszegi Kvártélyház nyári produkciója, a Tompagábor Kornél rendezte Szép nyári nap, Böhm György és Korcsmáros György musicalje — persze úgy is mondhatjuk, hogy a Neoton-musical. Önfeledt nosztalgia ez vagy valami más?

A bombázó (középen Foki Veronika) bőrére megy a játék Forrás: Kvártélyház

A fősodratú popzenét világéletemben a fogyasztóvá idomítás mocskos eszközének tartottam, ám bármennyire a kádári léthazugság háttérzenéje volt a Neoton, legalább zene volt, amire lehetett érzelmileg rezonálni. És ez napjaink fogyasztói léthazugságának háttérzajáról egyre ritkábban mondható el. Van a Neoton zenéjében valami kétségbeesett, dekadens, fájdalmas elvágyódás, valami a lét elviselhetetlen könnyűségéből, ami tökéletesen alkalmassá teszi mindenki által ismert vagy kevésbé ismert dalaikat, hogy egy könnyű, de sokszor az akasztófahumorig elszemtelenedő, abszurd kis esti tinikomédiát illusztrálhassanak. A tinikomédia pedig a szexuális szerencsétlenkedéstől lesz az, ami. Az 1970-es, 80-as évek építőtáborainak hangulata, illetve a kor megidézése pedig egyrészt ellenpont, másrészt – jó esetben – kérdéseket provokál a fiatalabb nézőkben az idősebbekhez, akik a musical másik komponensét, a korszakot is átélték.

Tompagábor Kornél rendezéseit azért szeretem, mert többnyire sikerül színészt, zenészt és minden alkotót valóban alkotóként bevonni a produkcióba, vagyis a mű végső milyensége nem a szerzői, zeneszerzői vagy rendezői koncepción múlik, hanem a sok kis örömjátékból összeálló nagy, önfeledt (de pontos!) bolondozáson. A bombázó (Foki Veronika) és a macsó (Koltai-Nagy Balázs – végre egy hitelesen maszkulin karakter a hazai színpadon) jeleneteinek csúcsa egy deflorációparódia.

A bombázó (középen Foki Veronika) bőrére megy a játék
Fotó: Kvártélyház

Hasonlóképpen vérbő szándékokból jóleső szerencsétlenkedésbe hajló a lúzer srác (Ticz András) és az evészavaros lány (Kovács Virág) párosa, illetve a helyi termelőüzem vezetőjének (Szakály Aurél) és a „nyaraló” gyerekek orosztanárának (Debrei Zsuzsanna) penetráns vodkázásba fulladó romantikus nosztalgiázása. De nem ők az igazi ellenlábasok a két hősszerelmes, az emigrálni készülő szociológuspalánta (P. Petőcz András) és az orosztanár lánya, egyben KISZ-titkár (Kátai Kinga) románcában, hanem a lány elvált apja (Hertelendy Attila), aki az abszolút, bár az eseményekről némiképp lemaradt hatalmat jeleníti meg kései ávós bőrkabátjában. A „külügyes” mindenről tud, mindenkire képes nyomást gyakorolni. A fináléban mégis „ledalolja” a színről az inkább párzási, mintsem világmegváltó indulattól lángoló ifjúság – ilyen soha, semmilyen értelemben nem történhetett, viszont minden korabeli lázadó ábrándozott róla. És mivel a musical mese – még ha fájdalmas, ironikus, szarkasztikus mese is –, itt ez megtörténhet. A darab csúcspoénja egy szóvicc: legyünk óvatosak, nehogy az incidensek bejöjjenek a tábor területére! És ha a fiatalabbak ezt nem értik, az idősebbek majd elmagyarázzák nekik.