A színes fénykép hajnalán

Több mint száz évvel röpít vissza a Mai Manó Ház legújabb tárlata, a Három szín abba a korba, amikor a színes fotó még ritkaságszámba ment. A korát megelőző, a nyilvánosságtól elzárt életmű, Szergej Prokugyin-Gorszkij munkássága időtlennek hat. A kiállítás a fotótörténeti sorozat mellé olyan kortárs alkotók képeit rendezte, akikre az orosz fotográfus látásmódja hatással lehetett.

Az Orosz Birodalomban élő etnikumokról készült felvételek is láthatók a kiállításon Fotó: Kurucz Árpád

A kezdeti színes fényképezés korában Szergej Prokugyin-Gorszkij korát megelőző színvonalon dolgozott, életműve fotótörténeti kincs, amit látnia kell az utókornak. Ezért döntött úgy a Mai Manó Ház, hogy megnyitja a látogatók előtt a sokáig elzártan létező életművet. A művész utódai ugyanis az Amerikai Kongresszusi Könyvtárnak adományozták egykor a hagyatékot, feldolgozása pedig a kétezres évek elején, a digitális technikai eljárásoknak köszönhetően kezdődött el.

De mit kezdjünk egy századfordulós életművel, amely közel húsz évig elzárt volt? A Mai Manó Ház kurátora úgy vélte, legjobb a történeti anyagot a kortársakkal vegyítve megmutatni, ezzel a szemlélettel pedig annak korszerűségére is rámutatni. Persze csak szerény utalásokkal, Prokugyin-Gorsz­kij képeit mintegy kísérve bukkannak fel a kortárs párhuzamok.

A fotós három színszűrős géppel dolgozott, a bemutatásukhoz pedig egy hasonló elven működő vetítőgépet használt, ezért keretezi a képeket a hármas színcsík és innen a tárlat Három szín elnevezése is. Az alkotó ­1900–1905 körül saját maga által finanszírozott tanulmányi útra indult, hogy megmutassa az Orosz Birodalom különböző területei­nek sokszínűségét. A Mai Manó Házban kiállított képek Dagesztánt, Észak-Oroszországot és Finnországgal határos vidékeket láttatnak.

Az Orosz Birodalomban élő etnikumokról készült felvételek is láthatók a kiállításon
Fotó: Kurucz Árpád

A fotográfus kísérleteire felfigyelt II. Miklós orosz cár, aki később támogatta útját, így éveken át az ő megbízásából dokumentálta a cári birodalmat, feltérképezte, megörökítette és katalogizálta tájait, lakosait, szakrális és civil épületeit. A képeket az utazásról hazatérve vetítéseken mutatta be a közönségnek. Tájképein az orosz föld változatosságát fenségességében és monumentalitásában ragadta meg.

Neki a fényképezés egyszerre jelentett művészi kihívást és dokumentálást, valamint a technika új kihívásaival való szembenézést. Ezekben az évtizedekben – mintegy előfutárként – komoly fototechnikai eredményeket ért el.

A tárlat az Orosz Birodalom, a tájképek bemutatása mellett külön termet szentelt a birodalom területén élő etnikumokról készült felvételeknek. Ezeken az alkotásokon az objektív attitűd érzékelhető: a kenyérgyári munkást vagy a szibériai bányászt a társadalmi jegyeik háttérben tartásával jeleníti meg, prekoncepció nélkül közelít hozzájuk.

A harmadik emeleti kiállítótérben mintegy gegként az elhibázott – bemozdult, homályos, fényhibás – felvételek kerültek a falakra.

A képeket mások mellett Liz Nielsen, Eperjesi Ágnes, Bíró Dávid fotogramjai, fényjátékai, installációi kísérik. A kortárs kísérletek közös vonása a színes képekre való reflektálás, mint ahogy az is, hogy alkotóik elsősorban szemléleti kérdésekkel foglalkoznak, a világ különböző pontjain élnek, mégis közvetlen hatást gyakorolt rájuk az orosz előd munkássága, kísérletező és tudományos tevékenysége.