Bambuszfény és kimonótáska

Nakonxipán. Hallottunk már Gulácsy Lajos festőművész kitalált álomvilágáról, melynek valahol Japán és a Hold között jelölte meg a koordinátáit.

A japán díszvendégektől megtanulhatjuk, hogy az ultramodern világgal is összefér a hagyomány Fotó: Bach Máté

Nakonxipán. Hallottunk már Gulácsy Lajos festőművész kitalált álomvilágáról, melynek valahol Japán és a Hold között jelölte meg a koordinátáit. Nos, aki a fővárosban kíváncsi a japán kultúrára – annak igazán hagyományos és régi vagy vadonatúj vetületére –, annak nem kell elmennie a Holdig, elég ha körülnéz a Savoyai Jenő herceg lovasszobra körüli standokon: idén Japán a 33. Mesterségek Ünnepe díszvendége, a Magyarország és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok létesítésének 150. évfordulója alkalmából. Rengeteg japán mester érkezett hazánkba ebből az alkalomból, a legtöbben most járnak először Magyarországon.

Kimonókat, legyezőket, japán lábbeliket, kerámiákat, furosiki batyukat láthatunk, de megnézhetjük, miben tér el a japán kékfestés az európaitól, és persze az ukijo-e, a fanyomatok alkotásának folyamatát, vagy megismerhetjük az igazán hagyományosnak számító lakkdobozkészítést és a pecsétművészet eljárásait is. És tényleg megismerhetjük, mert ha bármi kérdésünk van, bátran beszédbe elegyedhetünk a mesterekkel a minden standnál jelen lévő tolmácsok segítségével. Minket Podmaniczki Kinga végzős japán szakos hallgató kísért el a mesterekhez, akiktől megtudtuk, hogy a Várba olyan újító alkotók is eljöttek, akik a hagyományos japán művészetet gondolják újra és az utóbbi években váltak ismertebbé.

– Nagyon szeretem Európát és Magyarországot is. Barátságos hely, lenyűgöz a város, mert olyan látványt nyújt, amilyet Japánban soha nem láthatnék – mondta Nittake, aki a Japán déli részén fekvő Mijazaki prefektúrából látogatott el hazánkba. Noha ez az első európai útja, kultúrsokkot nem kapott, sőt máris a kedvenc ételévé vált a gulyásleves meg a csirkepaprikás, az egri bikavérért pedig Egerbe is elutazott. Nittake a hagyományos japán fafaragást formálta a saját képére: bambusztörzsekbe fúr vagara-mintákat vagy éppen saját mintázatokat, amelyekbe a végén hangulatvilágítás kerül, az eredmény pedig lenyűgöző. Nittake mindent kézzel készít, főleg esküvőkre, hagyományos japán éttermeknek, de már nagy szállodáknak és fesztiváloknak is dolgozik.

A japán díszvendégektől megtanulhatjuk, hogy az ultramodern világgal is összefér a hagyomány
Fotó: Bach Máté

– Japánban nagyon elszaporodott a bambusz, környezetvédelmi probléma vált belőle, mert kiszorítja a többi fafajtát. Ezért a bambuszokat irtják, tehát gyomnak számítanak, de én nem zöldhulladékként, hanem művészetként akartam kezelni ezeket a kivágott fákat – mesélte Nittake. A bambusztörzseket három évig szárítja, utána különböző méretekre vágja őket – akár kétméteresre is –, majd egyenként fúrógéppel mintázza, végül egy sajátos csiszolási módszerrel kezeli a fákat. A vagara-mintáknak különféle jelentésük van, az egyiken, amelyet megmutatott nekünk, egy áldásminta található, amely azt kívánja, hogy nőjenek nagyra a gyermekek.

A hagyományos japán népviselet, a kimonó drága mulatság. Pár évvel ezelőtt indult el az a „mozgalom”, amely a régi kimonókat úgy hasznosítja újra, hogy használati tárgyakat készítenek a selyemruhákból. Homma Jukie és Konisi Jukiko például női táskákat terveznek belőlük. Ám a két japán hölgy a Várban a jukata nevű, vékonyabb nyári öltözetet viselte, amelyet szintén ünnepi alkalmakra szoktak magukra ölteni.

– A teaszertartásokat kimonóban végzik, ebből a hagyományos japán népviseletből legalább egy van minden háztartásban. Általában a hagyományos japán esküvőkön vagy a felnőtté válás ünnepekor veszik fel őket a húszéves fiatalok. Az utóbbi években újra divatossá vált a kimonó, ami jó dolog. A fiatalok szeretik ezeket a viseleteket, kicsit átalakítják, átszabják őket, és a mostani divathoz igazítva hordják – mondta Homma Jukie táskakészítő, aki az egyik selyemtáskáját mutatta meg nekünk.

Japánban teljesen természetesnek számít a kimonó viselése, az utcán senkit sem bámulnak meg, ha ilyet hord. Talán leginkább azt tanulhatjuk meg a japánoktól, hogy az ultramodern világgal is teljesen összefér a hagyomány, csak legyünk elég bátrak vállalni azt.