Itt bőven van mit megmutatni

— Kézirattárosként kezdtem. Az irodalmi múzeumban értelemsze­rűen ez a legfontosabb osztály, hiszen itt minden a művek körül forog, és ezek legtestközelibb maradványa a kézirat — mondja Szilágyi Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításszervezési és rendezési főosztályának főmuzeológusa, aki nemrég Móra Ferenc-díjat kapott. A rangos szakmai elismerés apropóján arról is beszélgettünk, hogyan lesz egy dobozokban beérkező írói hagyatékból több termet belakó tárlat.

Jelenleg egy sok szakembert összefogó, többéves mozgó tárlaton dolgozik Fotó: Kurucz Árpád

Szilágyi Judit nevéhez olyan izgalmas projektek kötődnek, mint a centenáriumi Nyugat-kiállítás vagy az Írói fogások – terítéken az irodalom című, az irodalom és a gasztronómia kapcsolatát bemutató tárlat, melyet már Párizsban is bemutattak, most épp Székelyudvarhelyen látogatható, onnan Stuttgartba megy tovább, és jelenleg antológiát is szerkeszt ebben a témában. Szilágyi Judit tudása és kreativitása köszön vissza az országon belül és határainkon túl is számos településre eljutó mozgó kiállítások, a Nyugat- és az Arany-busz tárlataiban is. Utóbbit másfél év alatt 95 ezren látogatták meg. Az Arany János emlékévben ő fogta össze projektmenedzserként a nagyszalontai Csonkatorony – és számos Arany-kézirat, bútor és relikvia – felújítását és az ott megtekinthető, Honnan hová című új, állandó kiállítás megvalósítását.

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) sokszor bizonyította, hogy egy irodalmi témájú kiállítás már – épp az itteni szakembereknek is köszönhetően – nem úgy néz ki, hogy megsárgult kéziratokat böngészhetünk szembecsillanó vitrinekben, hanem egész világot kreálnak egy-egy téma köré, melyben minden tárgy, kiemelt szövegrészlet, portré és megidézett hangulat úgy van a helyén, hogy számos kapcsolódási pontot kínáljon a látogatónak, új szempontokkal segítsen gazdagítani egy-egy életmű vagy jelenség értelmezési lehetőségeit. Belépünk a térbe, és rácsodálkozunk, hogy a határozott kurátori koncepciónak köszönhetően hogyan szólnak mai hangon a tankönyvekből ismert verssorok is, hogyan válik újra emberarcúvá egy-egy ikonná merevült portré.

Miután a kiállítások gazdagságát említem, Szilágyi Judit azonnal hozzáfűzi, hogy ő itt egy kivételesen felkészült csapatban dolgozik, például ő a hatodik, aki a Petőfi Irodalmi Múzeumból megkapta ezt az elismerést – ilyen intézmény talán nincs is több –, tehát volt kiktől tanulnia, és a legtöbb újító ötlet az országjáró buszoktól kezdve a korunk vizuális igényeit is szem előtt tartó kiállításokig mind-mind a korábbi igazgatóhoz, E. Csorba Csillához kötődik, ő maga pedig „csupán” segített ezeket az ötleteket kibontani. Az intézmény kivételes lehetőségeiről szólva pedig kiemeli, hogy a PIM nemcsak kéziratokat, hanem teljes hagyatékokat is gyűjt, fotók, használati tárgyak, bútorok, sőt még Karinthy Ferencék lakásának bejárati ajtaja is itt van a gyűjteményben, tehát bármilyen témához is nyúljanak, gazdag anyagból válogathatnak: „Van mit megmutatni.”

Jelenleg egy sok szakembert összefogó, többéves mozgó tárlaton dolgozik
Fotó: Kurucz Árpád

Az ő első kiállítása 2005-ben nyílt meg. – Akkoriban Nemes Nagy Ágnes hagyatékát dolgoztam fel, és egyik esszéjében azt írta: a gesztenyefa virágzása az évben olyan kivételes pillanat, mint amilyen kivételes az esztendőben a karácsony. Ezt éppen májusban olvastam, az udvarban virágzott a gesztenyefa, és rögtön megvolt az ötlet, hogy az udvaron kell egy kiállítást rendezni a természetről és az irodalomról. Így született a Kis magyar irodalmi herbárium – idézi fel.

Szilágyi Judit matematika-orosz szakon végzett Szegeden, és még mielőtt ezt a két szakot befejezte volna, a magyarra is jelentkezett, majd PhD-képzésen is ezen a területen maradt. – Utána kilenc évig tanítottam matematikát, valamint magyar nyelv és irodalmat a kecskeméti tanítóképző főiskolán. Közben bejártam a PIM-be Füst Milán hagyatékát kutatni, és belecsöppentem a naplója sajtó alá rendezésébe is. Addig-addig jártam ide, hogy a kézirattár akkori vezetője, Varga Katalin, akinek sok mindenért hálával tartozom, hívott ide dolgozni, és így kerültem 2003 őszén a PIM-be – foglalja össze, amikor arról kérdezem, hogyan lett muzeológus.

Mint mondja, az itteni kézirattárban a Móricz-hagyaték után Füst Miláné a legnagyobb. Füst Milán sok vázlatot és fogalmazványt készített, s ezek nagy része szerencsés módon meg is maradt – a naplófüzetei, iratai, levelezése, sőt mindenféle jegyzetcédulák és számlák is bekerültek a múzeumba. Kérdésemre, hogy egy napló közreadásakor vannak-e kegyeleti szempontok is a szakmai kritériumok mellett, és dönt­het-e úgy egy kutató, hogy valamit mégsem tár a nyilvánosság elé, elmondja, hogy természetesen van szakmai etika, de Füst Milán naplója egy óriási, depresszív és önreflexív szövegtenger, mely nem tartogatott ilyen dilemmákat, hiszen az író szinte semmilyen módon nem foglalkozik a külvilággal, ebből nem derülnek ki pletykák.

Az Arany-buszt másfél év alatt kilencvenötezren látogatták meg
Fotó: PIM

Füst Milánról manapság leggyakrabban Enyedi Ildikó készülő filmje kapcsán esik szó. A több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett, A feleségem története című regény filmadaptációját a tervek szerint jövőre mutatják be. Adódik a kérdés, hogy a PIM esetleg készül-e új Füst Milán-tárlattal. – A mester én vagyok címmel 2015-ben rendeztünk egy nagyobb kiállítást Füst Milán képzőművészeti gyűjteményéből – emlékeztet Szilágyi Judit, de hozzáteszi, nem tartja kizártnak, hogy egy kisebb tárlat erejéig a PIM is feldolgozza A feleségem történetét. Mint mondja, a film már most ráirányította a figyelmet Füst Milánra, és ennek apropóján is van mit kiemelni a gyűjteményből. Negyvenezer oldalnyi kéziratból, hét év készülés után 1942-ben született a regény – a fogalmazványokkal Füst Milán hat hétig fűtötte a fürdőszoba kályháját, de néhány papírlap ezek közül is megmenekült. – Füst Milán állandóan javított, áthúzogatott szövegrészeket, később ráragasztott egy papírcsíkot, arra írt, majd megint leragasztotta és újrafogalmazta, néha már-már domborműnek tűnik egy-egy kézirat. Van egy nagy ívpapírunk is, amelyen a neveket gyűjtötte a regényhez, és be van karikázva, hogy Störr – így lett Störr kapitány a főhős neve a több száz névötletből – meséli a főmuzeológus.

Jelenlegi munkáiról szólva Szilágyi Judit az Írói fogások – terítéken az irodalom című tárlat külföldi bemutatkozásait emeli ki, továbbá az ebből készülő könyvet, de épp egy újabb, sok szakembert összefogó, többéves mozgó tárlaton is dolgozik: jövőre a gyermekirodalom témájában indul újabb busz, ez a 6–12 éves korosztálynak szól majd.