A második világháború után költözött a várbéli polgári otthonába a Borsos házaspár: Borsos Miklós és neje, Kéry Ilona a télidőt itt töltötték el, míg nyaranta Tihanyban laktak.
A mester emlékét ápoló Borsos Miklós–Kéry Ilona Művészeti Alapítvány eddig egyfajta szalonélettel működtette az önkormányzat tulajdonában álló néhai otthont, de az utóbbi években bizonytalanná vált a jogi helyzetük. Mivel a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) birtokában több mint négyszáz műtárgy és emléktárgy található – köztük grafikák, szobrok, érmék és minden olyan anyag, eszköz, amivel a művész dolgozott –, megállapodtak az önkormányzattal, hogy a jövőben az ő kezelésükbe kerül az emlékház.

Fotó: Teknős Miklós
– Iskolateremtő hagyaték, origó a képzőművészetben Borsos Miklós életműve, ezért állt e nemes ügy mellé a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány. A Kogart-gyűjtemény egyik célja, hogy egy történeti szemléletű kollekció legyen, amely a kortárs magyar művészetre fókuszál. Ebben kiemelt szerepe van Borsos Miklósnak, akinek munkáit a tihanyi galériánkban állandó kiállításon mutatjuk be. A nemrég felújított lakást pedig ahhoz hűen rendeztük be, ahogy Borsosék is használták. Heti két alkalommal lesz látogatható, de különböző eseményeknek is helyet ad majd – mondta el lapunk érdeklődésére Kosinsky Richárd művészettörténész, az alapítvány művészeti igazgatója.
Az elrendezés az egykori otthon hagyományait idézi, azzal a céllal, hogy úgy érezzük magunkat, mintha vendégségbe érkeznénk a házaspárhoz. Két kiállítóegységre tagolták az otthont, egyik szekció a művész könyvtárként is funkcionáló szobája. Ebben a legmélyebb, gondolatgazdag alkotások, köztük bibliai jeleneteket ábrázoló rajzok és szobrok láthatók, mint ahogy a művész gondolkodásának fókuszában mindig is az erkölcsi-etikai sorsfordító pillanatok álltak. A lakás másik fele pedig az állandó kiállításnak ad otthont, egy-egy alkotáson keresztül felvonultatva Borsos életművének minden technikáját és gondolati fókuszpontjait.
A zene éppen úgy életük része volt, mint a képzőművészet: Borsos maga is hegedült, kamarakoncerteket tartottak otthonukban. A lakásban egy pianínó emlékeztet erre a hagyományra, amelyet a Kogart tervei szerint felélesztene a jövőben, és nemcsak zenével, hanem irodalmi estekkel és beszélgetésekkel tenné emlékezetessé a Borsos-házban töltött alkalmakat.