A harmadik a Titanic tervezője, akinek a felelőssége szintén az, hogy ő se volt képes ellenállni a tulajdonosi nyomásnak. Őt is elragadta magával a gőg és az a gondolat, hogy amit tervezett, az elpusztíthatatlan, így hát neki sincsen ellenvetése az ámokfutás ellen. Az elpusztíthatatlanságban annyira hitt mindenki, hogy bár lehetett volna annyi mentőcsónak a fedélzeten, amennyibe minden utas elfér baleset esetén, de nem rendeltek a gyártók. Egy ilyen elsüllyeszthetetlennek hitt hajón minek foglalja a helyet feleslegesen az a temérdek mentőcsónak, gondolták, arról már nem is beszélve, hogy némiképp még a szép tengeri kilátást is zavarja. A negyedik ember pedig az első tiszt. A tragédia pillanatában ő fogja a kormányt. Kétféle lehetőség közül kell választania. Az egyik, hogy nekimegy a jéghegynek, a másik, hogy kikerüli, ha tudja. Ha nekiment volna, nem biztos, hogy elsüllyed a hajó, bár jelentős sérülést szenved. Kikerülni viszont a túl nagy sebesség miatt nem sikerült, így a jéghegy felhasította a hajó oldalát. Biztosan nem tudható, de az első tiszt azt gondolta, rossz döntést hozott, miatta süllyed el a Titanic. Végiggondolva a felelősségét öngyilkos lesz. A Titanic tulajdonosa viszont nem gondol végig semmit, menti az irháját, szégyenszemre egy nőkkel és gyermekekkel teli csónakban bújik meg egyedüli férfiként. A musical tehát alaposan körbejárja az emberi felelősség kérdését, a nézőt morális álláspontra késztetve.