Húzni kellene egy vonalat

– A pécsi munka megtanított arra, hogy a kicsit elkényeztetettebb budapesti színésznek feladata beülni az autóba és vidéki kollégákat nézni – fogalmazott Rudolf Péter, akivel a Pécsi Nemzeti Színházban múlt héten bemutatott Az úrhatnám polgár című rendezése után beszélgettünk. A színész-rendező álságosnak tartja, hogy a színházi szakmára vetül a zaklatási botrány, de úgy látja, egy etikai bizottság felállítása időszerű volna, azonban óva int az életművek leradírozásától.

A színművész szerint igazságtalan a színházi szakma egészére kivetíteni a botrányokat Fotó: MTI/Sóki Tamás

– Hogy látja a színházi szakma jelen állapotát?

– Felkavar, ami történik. Az az igazság, hogy a legfrissebb fejleményekkel most ismerkedem, hiszen teljesen beszippantott a munka. Percről percre változik a helyzet. Nem akarok felelőtlen kijelentéseket tenni. De azt érzékelem, hogy mindent átjár a politika, és nem lehet politikailag megosztott egy szakma, intézményrendszerileg semmiként. Minden alkalommal elmondom, nekünk, alkotóknak legyen több közünk egymáshoz, mint bármelyik politikai erőhöz. Csapjunk össze, érveljünk szakmai fórumokon, és persze előadásokkal vitázzunk. Képviselje ki-ki az igazát. Ezt az egyszerű igazságot pedig, ezt a szabadságot együtt kell megvédeni. Húzni kellene egy vonalat, és félre kell tenni a régi sérelmeket. A frisseket is. És a frusztrációkat is. Ezt magamnak is mondogatom. Például a magam részéről azt a fájdalmas tényt, hogy percek alatt lehetett megosztani a színházi életet a tao körüli kérdéseknél is. Lehet, hogy már csak a gyerekeink fogják meghúzni ezt a bizonyos vonalat… Remélem, már eléggé elegük van a szüleik által felépített polarizált világból.

– Mit szól a #metoo kérdés színházi életre való kivetüléséhez és a Gothár-ügy kezeléséhez?

– A színházi szakma egészére kivetíteni a történteket igazságtalan és ostoba dolog. A Színház- és Filmművészeti Egyetemre vagy a Katona József Színházra ennek kapcsán bélyeget sütni pedig abszurd. A színház nem a fertő melegágya. Az ügy kezelése vet fel kérdőjeleket, de ebben a túlfűtött környezetben nem csodálom, ha zavar támad egy gépezetben. Szerintem kell egy kamarai törvény, amely jogosítványokat adna a művészkamarának. Egy ilyen megerősödött szervezet etikai bizottságának joga lenne megvonni valakinek a működési engedélyét, amennyiben egy vizsgálat beigazolja a vádakban állítottakat. Egy ilyen döntés súlyozni tud, hisz minden eset más. Egy, két, öt év után elvileg visszatérhetne a munkájához az illető. Mindenesetre nem egy Facebook-közönség lincshangulata törölne le a föld színéről egyszer és mindenkorra embereket. És talán az áldozat sem hordozná magában évekig a fájdalmat. Tudná, hova forduljon. Azonnal léphetne. Tisztában vagyok vele, hogy ennek a gondolatnak is van gyenge pontja. Kis ország, kis szakma, mindenki ismer mindenkit – ki vállalja a felelősséget? De itt jó megoldás nincs, csak kevésbé rossz. Talán ez lehetne egy irány.