– Korjelenség Molière figurája, Jourdain úr pénz- és hatalomtébolya?
– A világ nem változik. A pénz, a hatalom jellemromboló. Jourdain úr megtagadja a saját közegét, és tébolyult elszántsággal szeretne az arisztokráciához, az elithez tartozni, elveszti a kapcsolatot a valósággal, valamiféle torz világba kerül. Átírja a saját múltját. Úgy gondolja, a pénzéért bármit és bárkit megvehet. Persze kell egy közeg is, mely szolgálja ezt a tébolyt. Így aztán Jourdain egyszerre bűnös és áldozat. Hisz sokan csüngnek piócaként ezen a tébolyon. Ez az esettanulmány ismerős. Fölöslegesnek tartottam a primér aktualizálást. Az a kabaré vagy manapság a stand-up feladata és eszköze.
– A humort Az úrhatnám polgár sem nélkülözi.
– Vígjátékról van szó, és mi igyekszünk is megfelelni a műfaji követelményeknek. De ebben az előadásban a történések végül is tragikus felhanggal színeződnek. Jourdain két világ közé szorul. Elrúgta magától a szeretteit, de az a másik, áhított világ sosem fogja befogadni. Molière egy groteszk pillanatban vágja el a történetet, és egy balettelőadással oldja fel a konfliktust. Engem érdekelt a másnap és harmadnap is. A jövő. Az pedig Jourdain számára kilátástalan – tekintsük ezt valamiféle igazságszolgáltatásnak.

Fotó: MTI/Sóki Tamás
– A Pécsi Nemzeti Színházban először rendez. Színészként köti ide múltbéli munka?
– Egyszer voltam a Pécsi Országos Színházi Találkozón a Vidnyánszky Attila rendezte Közeleg az idő című előadással, még a kétezres évek elején. Sok díjat zsebeltünk be, magam is megkaptam a színészzsűri díját – ez természetesen kellemes emlék. De még soha nem rendeztem Pécsett. Egyébként alapvetően vidéki ember vagyok, mindig is szerettem volna vidéken dolgozni. Tizenhárom éves koromig Vácon éltem, egész kis gyerekként falun laktunk, így a kisvárosi létben vagyok inkább otthon. Mivel gyermekeink mostanra kirepültek, nagyobb mozgásterem van. Úgy hittem, ez a kevésbé zaklatott életforma lehetővé teszi, hogy a két próba közötti fecsegésekben is folytatódjon a munka. Néha ilyenkor születnek a legjobb megoldások. Ez illúzió volt, nekem is többet kellett utaznom, mint terveztem, és a színház is nagyobb fordulatszámon pörgött. Szinte teljesen új volt a csapat számomra, amit szégyellek is. Sokkal többet illene tudnunk egymásról. Szerencsétlen dolog ez a főváros-központúság. Sok szeretetet és bizalmat kaptam Pécsen, amit ezúton is köszönök az egész színháznak. Az ilyen típusú darabot akkor van értelme elővenni, ha a társulatban van hozzá színész, aki elbírja ezt a terhet. Aki ott tud állni a közepén. Köles Feri ilyen színész. Elképesztően impulzív és improvizációban is otthonosan mozgó, helyzetérzékeny kolléga. Persze össze kellett csiszolódnunk. Nem is értünk a végére ennek a folyamatnak. A társulati lét lényege az, hogy sok mindent tudunk egymásról, és finomhangolással tudunk működni. Ha a sors úgy hozza, legközelebb már „beljebb leszünk”.