A kékszakállú festővásznon

A különböző társművészetek közötti kapcsolatok és izgalmas összefüggések felfedezése a célja annak a beszélgetéssorozatnak, amelyet  az éppen aktuális tárlatok kapcsán az idén harmincéves Várfok Galéria és a Papageno közösen indított. A sorozat első estjén Kovács Krisztina művészettörténész, a galéria művészeti vezetője, Zsoldos Dávid zenetörténész, a Papageno alapítója, valamint Fazekas Gergely zenetörténész beszélgetett a két Kékszakállú: Rozsda Endre festménye és Bartók Béla operája, valamint a két művész és a két alkotás kapcsolatáról.

Az egyik legrejtélyesebb Rozsda Endre-alkotást szétrobbanó formák jellemzik

Rozsda Endre (1913-1999) nem sokkal első önálló kiállítása után, 1937-ben hallotta zenélni Bartók Bélát a Zeneakadémián. Olyan helyen ült, ahol jól láthatta Bartók kezét. Ekkor döbbent rá, hogy festőként még nem találta meg a saját stílusát, amelyben maradandót tud alkotni. Ezért elhagyta Magyarországot, Párizsba ment, és az absztrakció útjára lépett. – Különösen azért számított ez komoly lépésnek, mert Rozsda ekkor sikeres művész volt, mégis be tudta látni, hogy más utakat kell keresnie – mutatott rá Kovács Krisztina a Várfok Galéria és a Papageno közös estjén.

Fazekas Gergely hozzátette, hogy Bartók operáját, a Kékszakállút nagyon nehezen, csak A fából faragott királyfi sikerének köszönhetően mutatták be, Párizsban pedig már a zeneszerző halála után, 1959-ben vitték színre. Rozsda egy évvel később, 1960-ban látta ezt az operát Párizsban. – A két mű kapcsolatának vizsgálata során azon gondolkodtam, melyek azok a motívumok, amelyek átfordíthatók zenéből képbe, és fordítva. Ilyen például a forma: Bartóknál az úgynevezett híd forma jelenik meg hangsúlyosan. Ennek az a lényege, hogy egy zenei anyag eljut egy bizonyos pontra, és onnan vissza az eredeti helyre.

Az egyik legrejtélyesebb Rozsda Endre-alkotást szétrobbanó formák jellemzik

A Kékszakállú például fiszből indul, majd az ötödik ajtónál, a birodalom megmutatásánál megszólal egy őrületesen hangos C-dúr, végül pedig visszatér a mű az eredeti hangnembe – mutatott rá a zenetörténész.

Kovács Krisztina Rozsda Endre A kékszakállú herceg vára című művének elemzése során kifejtette, hogy ez az egyik legrejtélyesebb Rozsda-alkotás. Mint mondta, a festőművész nagyon hosszú ideig, 1965 és 1979 között dolgozott rajta. Rozsdánál a munkát úgy kell elképzelni, hogy általában egyszerre több kép volt előtte, és közben rádióműsorokat hallgatott.

Ha meghallott egy szót, amelyik kiváltott belőle valamit, odament az egyik képhez, és festett hozzá. Kovács Krisztina szerint a Kékszakállú című festményben az is nagyon érdekes, hogy nem tudjuk, egyáltalán befejezte-e vagy nem, mert egy idő után befordította a fal felé, elé kerültek a bútorai, és csak a halála után találták meg.

– Ez a festmény Rozsda kaleidoszkópos korszakának egyik jelentős alkotása, a szétrobbanó formák, széttöredezett kompozíció jellemzi – tette hozzá a művészettörténész, majd Françoise Gilot-t, Picasso szerelmét idézte, aki azt mondta Rozsda Endréről, hogy türelemre és erőre van szüksége a nézőnek, mert nem mindenki léphet be Rozsda univerzumába. A képein ugyanis lehetnek hamis bejáratok és kijáratok, zárt ajtók, ez Kovács Krisztina szerint abszolút jellemző A kékszakállú herceg vára című festményre is.

A művészettörténész hangsúlyozta, hogy Rozsdára jellemző volt egy érdekes időfelfogás, a globális idő, amelyben együtt él múlt, jelen, jövő – ez a bonyolult időszerkezet töri szét a formákat a képein. Fazekas Gergely hozzátette, hogy a felrobbanó kompozíció, az intenzitás Bartók zenéjére is jellemző. És a Rozsda képén megfigyelhető, a valószínűleg vért szimbolizáló vörös foltok Bartók operájában is hangsúlyos helyen szerepelnek. – A zenében a kis szekund, ez a fájdalmas, éles disszonancia a vér szimbóluma.

Nagyon érdekes, hogy az operában zenei szinten hamarabb jelenik meg, mint a szövegben. Amikor Judit megszólal, hogy vizesek a falak, akkor a zenében megszólal a vért jelző kis szekund, ez azt jelenti, hogy Judit ártatlannak próbálja látni Kékszakállút, és a vért víznek szeretné hinni – hangsúlyozta a zenetörténész.

A harmincéves Várfok Galéria idei programjában hangsúlyos szerepet kapnak a különböző művészeti ágak, elsősorban a zene és a képzőművészet kapcsolatát bemutató beszélgetések. A következő két esemény a tervek szerint Szirtes János és Mulasics László kiállításaihoz kapcsolódik majd tavasszal.