Arcizmaiba volt kódolva az esendő tragikomikum

Latabár Kálmán egyszerre volt örök, csintalan gyerek és valami mély életbölcsességgel és emberszeretettel megvert vagy megáldott szomorú bohóc

Egyszerre volt örök, csintalan gyerek és mély életbölcsességgel megáldott szomorú bohóc Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Furcsa dolog ez, és hosszan lehetne néplélektani, nemzetkarakterisztikai meg a történelmi determináltságról való fejtegetésekbe kezdeni annak kapcsán, hogy miért rajongunk sokan olyan színészekért, akiket soha nem láthattunk élőben. Mit látunk bennük, amit kortár­sainkban nem? A legendás Latabár Kálmán, mindenki Latyija ugyanis nemcsak egy korszak mérföldköve, nemcsak színház- és filmtörténeti különlegesség, hanem a mai napig komikusi, táncos-komikusi etalon. Gesztusai, mimikája, hanghordozása igazodási pont az összes Csárdáskirálynő összes Bóni grófjának. Az Egy szoknya, egy nadrág és az Egy bolond százat csinál 2000-es évek közepén készült újrarendezéseinek is (sok más mellett) központi problémája volt, hogy Latabár karaktereit lehetetlen utánozni. Mást játszani meg minek? De úgy látszik, muszáj, hisz az Állami áruházat is újra és újra műsorra tűzik. Nevetni akarunk.

Többről van itt szó, mint játékkedv, fantázia és kreativitás: a „latabári” komikust született alkat teszi. Latyi is színészdinasztia tagja volt, öccsével, Latabár Árpáddal együtt a gondviselésnek és az öröklött géneknek is köszönhette jellegzetes, vékonycsontú, ruganyos izmú, „gumiarcú” testalkatát, egyensúlyérzékét, amit aztán maximálisan a nevettetés szolgálatába tudott állítani. Így mozogni, ilyen tudatos és pontos koreográfiával (koreográfus is volt két évig, aztán már saját magát koreografálta) csetleni-botlani kötöttebb izomzatú ember nem tud. Kortársaink közül Roberto Benigninek adatott meg ilyen alkat és tehetség egyszerre.

Latabárnak arcizmaiba volt kódolva az esendő tragikomikum: egyszerre volt örök, csintalan gyerek és valami mély életbölcsességgel és emberszeretettel megvert vagy megáldott szomorú bohóc (hallgassuk csak meg a Sárgarigófészek című operett Nem vagyok én már az, aki voltam dalát). És ahogy Kabos Gyula, ő is bírt valami kispolgári attitűddel – ami nélkül nem figurázhatta volna ki ezt az attitűdöt. Hallgassuk meg, hányféleképpen mondja: Igen, kérem! Vagy: Kérem szépen! Egyszerre meghunyászkodó, akaratos, és közben eltartja magától az egészet. Két rövid szóban eljátssza, hogy tudja, hogy játszik, és ha lebukik, az is csak játék. Bonyolultan hangzik? Hát ezért utánozhatatlan Latabár.

A visszaemlékezések szerint soha nem improvizált, aprólékosan begyakorolt és hatásában többször tesztelt minden poént, geget, helyzetkomikumot. Ilyen fokú önállósága ma színésznek nincs (hacsak nem ő a producer vagy a producer szeretője is), hiába divatosabb ma az improvizáció, hisz ma a rendezői színház korszakát éljük, minden mozdulat hátterében direktori koncepciók és víziók örvénylenek, amit aztán a színész megtölt élettel, és amihez hozzátesz. Formához gondolatot, gondolathoz formát. Eszméhez módszert, módszerhez eszmét. Latabárnak nem volt szüksége ilyen machinációkra, nála mindez egy volt. Örök maszkját mindnyájunk arcából, hangulatainkból, érzéseinkből rakta össze. Ilyen értelemben varázsló is volt.

Egyszerre volt örök, csintalan gyerek és mély életbölcsességgel megáldott szomorú bohóc

Olvastam valahol, hogy legesszenciálisabb, leglatabáribb szerepe Peti bohóc volt a Fel a fejjel című filmben. Újra is néztem egyik ikonikus jelenetét. Hárman állnak a kivégzőosztag előtt, középen Latabár. Egyik társa megkérdi tőle: Fél? Mire ő: Nem, csak kicsit szokatlan. Első kivégzésem.

Aztán meggyőzi hóhérait, hogy utolsó kívánságként még előadhassa Peti bohóc világszámát. A világ egyik legfergetegesebb abszurd, groteszk börleszkje bontakozik ki a csőre töltött fegyverek előtt, harmonikává változó szivartárcával, furulyává változó szivarral, tyúkkal, cirkuszi elefánttal, zsonglőrkellékké váló tyúktojással, majd kézigránáttal. A mindenkori homo ludens életigenlése cirkuszporonddá változtatja a halál völgyét.

Amíg tudunk Latabáron, de főleg Latabárral nevetni, nagy bajunk nem eshet, bármerre is fordul ez a furcsa világ. Lám, ő ebben is mérföldkő.