Mindannyiunknak – akik szeretik felelős szülőnek hinni magukat, és elküldik a gyermeküket minden versenyre, hadd lássa őket az óvó néni, a tanító néni, a tanár néni, és jegyezze meg a cuki kis pofiját – vannak emlékeink a szavalóversenyekre való felkészülés első, sőt inkább nulladik pontjáról: a szavalni való vers kiválasztásáról. „Ez túl merész, gondoljuk, a zsűriben mind vonalas konzik ülnek, akik Petőfi után úri huncutságnak tartanak mindent, amit vers címszó alatt írtak”; „Ez meg túl avítt, biztos tele lesz a zsűri fiatal tanárokkal, akik Varró Danin nevelkedtek, akkor legyen Varró Dani, ő még vicces is”; „Ez túl vicces, mi van, ha komoly a zsűri és ideges lesz a humorizálástól?”; „Na ez meg túlságosan komor, a népek kacagni szeretnek, még akkor is, ha a sors különös kegyelme zsűritagnak emelte fel őket, valami vicces kéne inkább.” És így tovább a végtelenségig, aztán kiválasztunk valamit, és remegve várjuk az eredményt. Ha továbbjut a csemeténk, jöhet az újabb kör izgulás, ha nem jut tovább, lám, bebizonyosodott, én megmondtam, hogy túl vidám/szomorú/régi/új verset választottunk…
Irodalmi csemegék a Báthory téka könyvbemutatón
Újabb öt különleges kötetet mutatnak be a Józsa Judit Galériában.