Háromperces papnő-mesék

Székely Kinga Réka az első nők egyike, aki unitárius lelkész lett. Papnő mesék című könyvét olvasva mi is beleláthatunk egy közösség életébe, de leginkább egy papnő és családja hétköznapjaiba és ünnepeibe.

Székely Kinga Réka az első nők egyike, aki unitárius lelkész lett – 1995-ben végzett a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius tagozatán. Azóta szolgál Homoródszentpéteren, a Székelyudvarhelytől 22 kilométerre fekvő, mintegy kétszáz lelket számláló faluban. Papnő mesék című könyvét olvasva mi is beleláthatunk egy közösség életébe, de leginkább egy papnő és családja hétköznapjaiba és ünnepeibe.

Egyszerű, kis jegyzetek ezek – többségük blogbejegyzés, melyet szerethető kötetbe rendeztek, talán épp azok kedvéért, akik nem képernyők előtt szoktak elmélkedni. Az unitárius egyház honlapján Napi 3 perc címmel találhatjuk meg azt a rovatot, amelyben lelkészek írnak rövid gondolatfutamokat mindarról, ami őket éppen foglalkoztatja. A Papnő mesék legtöbb írását is itt ismerhették meg először az érdeklődők.

Székely Kinga Réka identitásról, magyarságról, a munka és a hivatás szent és földi dolgairól értekezik, miközben számba veszi az öröklött és továbbadásra méltó értékeket.

Az apró jelekre mutat rá, azokra a semmiségeknek tűnő csodákra, melyek minden történelmi és globalizációs veszedelem ellenére megtapasztalhatóvá teszik a folytonosságot. Szép példa erre a 2011. június 16-i, Illatos örökség című bejegyzés:

„az 1930-as évek elején az akkori konfirmandusok fákat ültettek a templom és az egyházközségi telek köré. Tíz hársfát és két akácfát. (...) Az illatok emlékeket idéznek.

Akácnyíláskor jött hozzám először vizitába néhai uram – mondja az egyik asszony, amint elmegy a papi lak előtt.

A hársfák virágoztak, amikor én megszülettem. Ezt mondta mindig néhai jó anyám – emlékezik egy idős ember, amint megpihen a Paphegye közepén, a hársfák alatt.

Mi már jóval az akácnyílás előtt konfirmáltunk hajdanán – szól a feddés nekünk, akik talán az őszirózsákat is megérjük, mert olyan lassan haladunk a kátéval.

A déli napfényben kell szedni a teának való hársfavirágot, ezt mondta mindig néhai nagyanyám, rá pedig még az apám is hallgatott – mondja egy idősebb férfi, akinek a nagyanyja ott lehetett azok között a konfirmandusok között, akik valaha a fákat ültették.

Akácnyíláskor és hársnyíláskor mindig hálás vagyok. Lelki szemeim előtt végigfuttatom a hajdani jól sikerült vizitát, a fájdalmas, de örömteli szülést, az áldozócsütörtöki konfirmációt és a déli tűző napon való hársvirág-szedést.

Szeretnék én is fákat ültetni. Jó illatút az út mellé, sokféle gyümölcsöt a kert végébe, susogó fenyvest ki a dombra, fűzet a víz mellé, puha kőrisfát a temető felé.

Szeretném remélni, hogy néhány évtized múlva fáim alatt majd meg-megáll valaki, aki hálás lesz a jó Istennek a fák illatáért, azok gyümölcséért, de legfőképpen a hozzájuk kapcsolódó emlékekért.”

Székely Kinga Réka: Papnő mesék. Litera-Veres Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016