időjárás 23°C Ulrik 2022. július 4.
logo

Nincs rend az emlékeink között

Nagy Koppány Zsolt
2020.03.25. 15:12

Egy könyv, amelyiknek már a címe és az alcíme igyekszik pontosan lefedni mindazt, amiről szólni fog: „A képekből összerakott ember – A képkészítő és a képfogyasztó meghatározottsága az ikonikus fordulat és az újmédia-jelenségek tükrében”. De még azok az olvasók is elámulnak a kötetben olvasható intellektuális gazdagságon, elképesztően pontos és fontos megállapításon, akik a cím(ek) alapján elgondolkodnak, mire számíthatnak. Pusztai Virág könyve ugyanis úgy tudományos, hogy közben húsbavágóan kortárs és mindenkit érintő problémáról szól olvasmányosan és élvezetesen, és úgy szól rendkívül érdekes és komoly összefüggéseket meglátóan, feltáróan igen széles spektrumú tudományos területről az antropológiától kezdve a képzőművészeten át a kortárs szelfikultúráig, hogy közben mind nyelvezetében, mind kutatói és szerzői módszertanában a legszigorúbb tudományos szabályokhoz tartja magát következetesen. (Ami nem is csoda, tekintve, hogy a szerző a doktori disszertációját dolgozta át és bővítette ki könyvvé.)

A kötet szinte mindegyik fejezetéből lehetne és kellene idézni, de mi most haladjunk visszafelé; a szerző ugyanis a készített képek jelenkorban elvégzett vizsgálatát hasonlítja össze a „kép” befogadásának történetével, mégpedig úgy, hogy folyamatosan igen tág – pszichológiai, tudományos, művészettörténeti – kontextusba helyezi vizsgálata tárgyát és a tárgyat övező jelenséghalmazt. (Tényleg annyira fontos és értékes mindegyik megállapítás, hogy szinte vakon választom a prezentációs idézetanyagot.) „Családi fotográfiáink kapcsán egyszerre figyelhető meg egy kultusz és egy antikultusz. Egyfelől egy teljes iparág épült köréjük: az elkészítésükhöz szükséges technikai eszközökön túl különféle formájú és méretű kereteket vásárolhatunk hozzájuk, különféle papírokra, tárgyakra nyomtathatjuk őket, fotókönyveket és posztereket készíthetünk belőlük, albumokba tehetjük őket. Másfelől azt láthatjuk, hogy az emberek többsége nem tart rendet emlékei között. A képek ott kavarognak számítógépes eszközei, telefonjai, közösségi oldalai különböző mappáiban, szelekció nélkül, míg egy szándékos vagy véletlen törlés következtében oda nem vesznek.”

A könyv végkövetkeztetéseinek és kiindulási pontjainak egyike – és ez éppen az, ami a szélesebb, nem csak tudományos igénnyel közeledő olvasóhadak érdeklődésére is joggal tarthat számot – nem más, mint hogy az elképesztő mennyiségű (és immár minőségű) elkészült és elkészülő kép (illetve az ezekből összeálló „portfólió”) ellenére vagy ezzel párhuzamosan a „kép” (szinte teljes) inflálódása is megtörténik korunkban, többek között az állandó újdonság utáni hajsza, a lecserélhetőség, a pillanatnyi használati élvezet múlandósága, vagy egyszerűen a környezet vizuális ingergazdagságának egy bizonyos határon túli felfokozottsága miatt; nem beszélve arról, hogy ilyen mennyiségű digitális hagyatékot az utódaink (még akkor is, ha érdekli őket egyáltalán a múlt ilyenfajta megjelenítése – mint ahogy a jelenlegi embert még érdekli az egy-két képen fellelhető ősök családi emlékezetmegjelenése) miként fognak – ha fognak egyáltalán – kezelni.

Ráérősen haladó, nagy kultúrtörténeti kitérőket tevő, az egész problémakört univerzális rendszerekben illesztő, komoly szakmai alázatról tanúskodó munka Pusztai Virág könyve – releváns és fontos kérdésekről mond releváns és fontos dolgokat, anélkül, hogy abban az illúzióban ringatná magát és olvasóját, hogy léteznek végleges válaszok a rendkívül érdekes és izgalmas, olykor aggasztó, olykor – tünetértéke folytán az emberi pszichéről is meglepő dolgokat eláruló – meghökkentő problémákra, amelyeket bemutat. Álljon itt – zárásképpen – egy filozófiai mélységű bekezdés Kolta Magdolnától, amelyet a szerző is idéz: „Az ősember arca a pocsolyában, az egyiptomiaké a réztükörben csak pillanatnyi szemlélésre alkalmas, csak jelenideje van. Az általa születő vágy viszont filozófiai töltetű: váljon ketté az én az időben, s a jelenlegi birtokolhassa egykori önmagát, legyen összehasonlítási alapja tegnapi és mai énje között, sőt képmásokkal igazolhassa maga és családja örökkévalóságát.”

Pusztai Virág: A képekből összerakott ember – A képkészítő és a képfogyasztó meghatározottsága az ikonikus fordulat és az újmédia-jelenségek tükrében. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.