És végtelenül szimpatikus, különösen lázadó kamaszoknak, persze. A kötet főhőse, a velejéig cinikus és könnyed Tito csúfondáros kommentárjai és metsző iróniától perzselő ítéletei embertársai fölött (anélkül, hogy neki bármiféle aggálya lenne saját maga esetleges tökéletlensége miatt) rendkívül üdítőek, szellemesek és könnyen magunkévá tehetők: „– Az én szememben csak egy dolog van, ami rosszabb, mint a mértéktelenség. – És az? – A mértékletesség.” Vagy: „Megölöm magam, mert utálok élni. Minden okos ember, ha betöltötte huszonnyolcadik esztendejét ugyanezt kéne cselekedje, amit én teszek. Azt akarom, hogy zöld pizsamában temessenek el, zsebredugott kézzel. Ragaszkodom hozzá, hogy elégessenek.”
De a narrátori hang (mely kissé okoskodó, fontoskodó, mégis szimpatikus, igen erős szerethetőséggel bír: „A javítóintézetbe a romlott társnőkkel való érintkezés kártékony hatását bizonyos jótékony előkelő hölgyek mindennapos látogatása semlegesítette, akiknek az volt a hivatásuk, hogy jelenlétükkel, szavaikkal és példaadásukkal az erény virágos ösvényére kalauzolják a megtévedt leányzókat. De ezek a bajuszos, pergamenbőrű, sorvadt keblű hölgyek csupán arra voltak jók, hogy elriasszák a leányzókat és tétova képzeletüket véglegesen a bűn paradicsoma felé irányítsák. Nagy hiba, hogy az erény kaleidoszkópját csúnya, visszataszító nőkre bízzák.”
A másik kötet túlírt, nehézkes a Kokainhoz képest, de abban is pompás, szellemes sorok, oldalak vannak; mégis ez az a főmű, amely minden korban (és korosztályban) megtalálja lelkes, rajongó olvasóit.
Pitigrilli: A tizennyolc karátos szűz, Kokain. Fordította Gáspár Miklós. Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1990.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!