A tárcaíró már nagyon vágyott arra, hogy a barátaival találkozhasson. Mikor közel három hónappal ezelőtt bezártak az iskolák, és mindenki önkéntes karanténba vonult, a tárcaíró még egyet utoljára bográcsozott a barátaival. Akkor, a búcsúzás idején, félelmetes volt az a sok bizonytalanság. Senki nem tudta, mi lesz, meddig tart a baj. De senki nem nyafogott. A tárcaíró barátai csendben tűrtek, fegyelmezetten vigyáztak gyermekeik és szüleik egészségére, még akkor is, ha anyák napján se férfinak, se nőnek nem maradt szeme szárazon. Mert a telefonbeszélgetés és az ölelés között sokmérföldes távolság van.
Aztán most újra együtt lehet lenni, bár még nem múlt el teljesen a veszély, még nem fedezték fel a vírus ellenszerét, még ott az emberek szemében a félelem, ha valaki egy közértben sorban állva elköhinti magát. Bár az is igaz, hogy az idősek meg azt mondják, hogy túléltek már mindent, ezt is túl fogják élni.
Csak harmincliteres bogrács nem volt a boltokban. Egyszerűen nem lehetett kapni. A tárcaíró eddig ugyanis mindig másokhoz járt bográcsozni, ha viszont hozzá jöttek, inkább húst és zöldséget sütöttek a kertben. Most viszont, mivel már hónapok óta igazi marhahúsból készült babgulyásról álmodozott, de olyanról, amely bográcsban készül, édes benne a sárga- és a fehérrépa, és amit –bár a gyermekei miatt inkább csak utólag – jó erősre kell fűszerezni csípős paprikával. Legalábbis a tárcaíró így szerette a babgulyást, csípősen, vastagra vágott puha fehér kenyérrel.
El is határozta a tárcaíró, hogy most ő fogja vendégül látni a barátait, a gyermekei miatt sok zöldséggel készíti majd a babgulyást, apró kockákra vágott füstölt szalonnát is rak bele, marhalábszárból is sokat, ráadásul a fokhagymát se spórolja ki belőle. Barátja, aki manapság zeneszerzésre adta a fejét, azonnal mondta is, hogy hoz házi pálinkát, bár inkább azt javasolta viccesen, hogy ne rakjuk bele a babgulyásba, rakjunk viszont inkább bogyiszlói házi fűszerpaprikát, amit a pálinkához kapott ajándékba. Így mondta: jóféle fűszer.
