A napi rutint, az evést és alvást, soha nem érezte időrablónak, azoknak általában kötött idejük volt, de ha például a tárcaíró sétálni vagy úszni ment, akkor az mindig kétszer annyi ideig tartott, mint amennyi időt szánt rá. Lehet, hogy ezzel van a baj. Hogy fukarkodik az idővel, hogy nem szán a dolgokra eleget, és aztán amikor mégis elegendő időt hagy rájuk, akkor elégedetlenkedik. – Biztos ez a baj – gondolta.
Az idővel a tárcaíró egyébként akkor vesztette el végképp a kapcsolatot, amikor megszülettek a gyermekei. Mert akkor aztán minden mindig kétszer, sőt háromszor annyi időbe telt, mint azt gondolta. Viszont a legizgalmasabb kalandja az idővel az volt, amikor egy barátjával egy háromórás kocsiút közben megálltak kávézni. Öt perce leültek, majd mikor felálltak, hogy indulnak tovább, azt vették észre, hogy eltelt másfél óra. Ami mindkettőjüknek csak öt-tíz percnek tűnt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!