Citera, koboz és tambura társulása

A 2015-ben alakult Pengetős Trió idén adta ki első lemezét Este nálunk címmel. A világhálón föllelhető nyomok alapján ez az öt év igen gazdagon telt a zenekar számára, bőven voltak hazai és külföldi fellépések, hangszerbemutatóval egybekötött gyermekműsorok óvodásoknak és iskolásoknak is.

A Pengetős Trió is azok közé tartozik, akik számára az egyszerre hagyománytisztelő és kísérletező muzsikálás tökéletesen összefonódik a zenepedagógusi küldetéssel. Berta Alexandra citerás-énekes és Csenki Zalán kobzos Junior Prima díjasok és a Zeneművészetin tanítanak, Horváth Bálint tamburás pedig ott tanul, s később nyilván ő is arra az útra lép, mint társai.

Nemcsak elhivatott, hanem különleges együttest is hallunk, hisz citera, koboz és tambura az autentikus népi kultúrában nem találkozott – legalábbis nem tudunk ilyenről. Ilyen tekintetben az Este nálunk lemez olyan, mint egy történelmi regény, ahol a hangszerek és a rajtuk játszott moldvai, bukovinai, délszláv, magyar dallamok mind teljesen valóságosak, épp csak a találkozást képzelték el az alkotók. (Ha úgy tetszik, ez a kortárs népzene, világzene legegészségesebb hozzáállása, afféle autentikus fikció, ami nem kever a tiszta forrásba mindenféle vegyüléket, hanem a különböző kis csermelyeket terelgeti össze.) Ami a citera általános Kárpát-medencei elterjedtségét figyelembe véve akár meg is történhetett. A citera amúgy csudás hangszer, valamikor kiskamasz koromban magam is megtanultam rajta eljátszani egy szentendrei bácsitól a Kis kece lányom elejét. Többre nem vittem, ám mindig örömmel hallgatom azok játékát, akik igen. Egyébként a vendégművészek közreműködésével a lemez jóval sűrűbb hangzású, mint amit a három húros ígér, szól itt még doromb, darbuka, csörgő, basszprím tambura, harmonika és több vokál.

Pengetősék tehetségét láthatóan felismerték a tapasztaltabb pályatársak: a lemez hangmérnöke a közkedvelt dzsesszista és bőgős, Glaser Péter (jól is szól a lemez, de nem az a füstös, földszagú hangzás, amit sokszor dicsérek – ez attól jó, hogy minden egyes húrt hallok, mégse szól sterilen, mert az előadásmód tökéletes atmoszférát teremt), a zenei rendező pedig a legendás Vujicsics együttes egyik alapítója, a magyar népzenekutatás és -oktatás egyik jelentős alakja, a Kossuth-díjjal is kitüntetett Eredics Gábor. Ő így fogalmaz a trió muzsikájáról: „A citera fényt, világosságot felidéző hangját megtámasztó vagy éppen kontrasztálló tambura – a burjánzó, játékos mozgó szólamaival –, a koboz pedig tiszta, különlegesen ritmizált akkordjaival, sajátos zengetéseivel együttesen hozza létre e varázslatot. Emellett a zenei koncepció merész is. Olyan hangszer-összeállítások sorjáznak itt, amelyeket a néphagyomány nem hitelesített, hitelesíthetett. Nem ismerünk olyan néprajzi tájegységet, ahol a citera-koboz-tambura hármasa tradicionális zenekari típusban egyesülhetett volna. Ugyanakkor tudjuk, a citera bármely alkalmi társulás kiinduló hangszere lehet, így mégiscsak lehetőség kínálkozik változatos összeállításokra. A trió ezt ki is aknázza, amikor az énekhangokra bízott történetek elmesélésébe bağlamát, darbukát, harmonikát, dorombot von be. A mesék egyszer Naszreddin Hodzsa, máskor Apor Lázár alakját, máskor szerelmesek bánatát, furfangos menyecskék történetét idézik.”

Mit is lehetne ehhez hozzátenni? Az Este nálunk a legbarátságosabb, legvidámabb lemez, amit az utóbbi időben hallottam, tulajdonképpen bulizene: egy letűnt kor bulijáé ugyan, és mégis… jobb hely lenne a világ, ha ilyen zenékre bulizna az emberiség.

Személyes kedvencem a tizedik (albumzáró), Bukovinai házasélet tétel, melynek alábbi sorait bátran ajánlom minden modern hölgy figyelmébe, aki úgy véli, a hagyományos népi életforma kivétel nélkül egyet jelent a csúf, elnyomó patriarchátussal: „Tarkabarka rokolyámnak elszakadt a ránca / Rengesd, uram, a gyermeket, hadd menjek a táncba / Rengesd, uram, a gyermeket, hadd menjek a táncba / Mert most vannak az asszonyok legjobb mulatságba”.

Pengetős Trió: Este nálunk. 2020, Fonó Budai Zeneház.