Montágh Imre abban hitt, hogy a beszéd és személyiség nem választható el egymástól: a szóbeli megnyilvánulás, a viselkedés maga az ember. Előadásokat tartott, cikkeket írt, könyveket is kiadott, ám az elmélet helyett elsősorban a gyakorlatra koncentrált. Nagyobb ismertségre a rádió segítségével tett szert az 1980-as években. Itt és a televízióban rengeteg műsor résztvevője volt, amelyek hamar országos népszerűséget hoztak neki. Kamaszokhoz és felnőttekhez egyaránt szólt: a kommunikáció, a gesztusok erejére igyekezett fölhívni a figyelmet. Távol állt tőle a tekintélyelvű oktatás: egymást tanítva, együttműködve léteztek a tanítványokkal, munka közben oldva a személyes görcsöket, feszültséget. Éppen ez a páratlan humanizmus, az emberi odafordulás tette annyira kedveltté tanítványai és a nézők körében.
Fotó: MTVA
„Mondjuk meg őszintén, én színész akartam lenni. Az orvosi pálya érdekelt még némileg, de tanárságra nem is gondoltam, sőt egy kicsit undorított is ez a foglalkozás. Ma csak tanárnak tudom magam elképzelni, és boldog vagyok a pályán. Hozzáteszem, hogy nem olyan tanár vagyok, akiktől gyermekkoromban undorodtam, hanem afféle játékmester, cinkostárs. Igazában húsz éve nem akarok mást, csak magam megtanulni beszélni, s ha valaki ebben társamul szegődik, hát szintén tanulhat.”
Ezt a mentalitást az egész ország érezte és szerette, s végzettségtől, származástól függetlenül milliók szegődtek társául a képernyőn keresztül is, többek között az Útravaló című műsor nézőjeként. Látni és gyönyörű beszédét hallgatni egyaránt élmény volt. Megdöbbentő korai halálával (1986-ban egy szerencsétlen baleset során saját autója alá szorult, és két héttel később elhunyt) nagy űrt hagyott maga után a rokonszenves stílusú, kedves humorú szakember.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!