Család temérdek dalmatával

Ma már a Walt Disney-mesefilmek nagyobbik része is a multikulturalizmus ideológiájának propagálójává vált, de ha a régi nagy Disney-mesefilmeket nézzük meg gyermekeinkkel, hagyományos értékrendet közvetítő filmeket találunk. Ilyen a mai napig minden generáció kedvence, az 1961-ben megrajzolt Disney-kultuszfilm, a 101 kiskutya is.

A 101 kiskutya megunhatatlan kedvenc Fotó: imdb

Ha felnőtt fejjel figyelünk a 101 kiskutya mondanivalójára, akkor egészen döbbenetes módon a hatvanas évek egoista, önző nyugati eszméi ellen lázadó filmet látunk. Szemben áll egymással egy család, amely megtartaná és felnevelné az éppen megszülető tizenöt kutyakölykét, és Szörnyella de Frász (Cruella), aki egyrészt a divat martaléka, másrészt önmagán kívül semmi, de semmi nem érdekli a világon. Szörnyella de Frász képes mindenkin átgázolni, hogy saját önző igényeit kielégítse. A rajzfilmben egy családot szeretne tönkretenni, akik gyermekeikként nevelnék föl a kutyakölyköket. Szörnyella de Frász viszont megnyúzná őket, bőrükből bundát csinálna magának.

A film készítői őrültnek mutatják be az emancipált, egyedül és csak a divatnak élő Szörnyella de Frászt. Ami azért is figyelemreméltó, mert ebben az időszakban éppen „a fogyassz, amennyit csak tudsz, és csak magaddal törődj, mert megérdemled” énközpontú rendszer ideológiája épült ki a nyugati jóléti kapitalizmusban. A család mint érték kezdett devalválódni a női emancipációs és feminista, valamint a szexuális forradalom révén. És ekkor jön egy mesefilm, bemutat egy aranyos családot, egy olyan férfit és nőt, akik nem magukkal vannak elfoglalva, hanem a kölykeikkel. Mese révén kutyakölykeikkel. Amiből már eleinte is sok van, de a film végére a tizenöt saját kölyök mellé jön még 84 árva dalmata, Szörnyella de Frász bundáihoz ugyanis kevésnek találta a tizenöt kutyakölyköt, kellett még hozzá vásárolnia néhányat.

Fotó: imdb

Felemelő a film hagyományos értékrendet közvetítő üzenete: a 15 saját kutya mellé befogadják a 84 árvát is, így lesz a két szülővel együtt 101 dalmatája a családnak. Megtartják mind. Szívet melengető az a családi minta, amelyet közvetít a film. Ráadásul azt is bemutatja egészen érzékletesen, jelenetek sorával, hogy a családban található meg az igazi boldogság, de az alkotók arra is felhívják a fiatalok figyelmét, hogy ehhez körültekintően, gondosan kell párt választani. Szörnyella de Frász viszont hiába éli úgy az életét, hogy önmagán kívül senkivel és semmivel nem foglalkozik, halálosan boldogtalan, frusztrált, önző vágyai kielégíthetetlenek, kapzsisága határtalan, önbizalma nem ismer mértéket.

Egészen döbbenetes, hogy hatvan évvel korábban készült a film, mégis ma is jól ismerjük Szörnyella de Frász kommunikációs stratégiáját. Szörnyella de Frász ugyanis egyetlen igazságot ismer: a sajátját. Aki másként gondolkodik a világról, az a szemében bolond, lúzer, vagyis vesztes. Aki nem ért egyet vele, azt mélységesen lenézi, megszólja, kigúnyolja. Beszélgetőpartnerét leginkább nem hagyja szóhoz jutni, kisebbségi komplexusát (amely valószínű, hogy csúnyaságából fakad) erőszakos magatartásával, a másikat ok nélkül, de szinte folyamatosan becsmérlő harsányságával kompenzálja. Igazi visszataszító figura, olyan, akivel inkább nem is vitatkozik az ember, hanem szépen továbbáll. És ez a film legfontosabb tanulsága, hogy tovább kell állni, az ilyen emberrel meg kell szakítani a kapcsolatot, különben baj lesz.

A film egyik legnagyobb érdeme, hogy a gyermekek védelmi rendszerét kiépíti az ilyen erőszakos kommuniká­ciójú emberek ellen. Megtanítja, hogy aki az erőszak nyelvén beszél, aki ignorálja a másik ember véleményét, aki csak a saját világnézetét fogadja el, aki elvet minden hagyományos értékrendet, és aki el akarja pusztítani a család intézményét, azokkal jobb lesz vigyázni.

A filmben ugyanis régi osztálytársról lévén szó, jóindulattal fordulnak Szörnyel­la de Frász felé, bár erőszakos kérését még a temérdek pénz felvillantása után is megtagadják. Szörnyella de Frász viszont, mivel nem tudta elérni önző célját, az életükre tör.