A Nagy Generáció „növendéke” a zenéről

Csaknem kizárólag a Vas-megyei zenei eseményekkel foglalkozik Gróf István – „civilben” nyugalmazott agrármérnök – zenei szerkesztő-publicista első zenei tárgyú (amúgy más témában immár a nyolcadik) kötete, a Fülig a zenében. Saját szemüvegén keresztül láttatja az utóbbi negyven esztendő hazai, illetve a lakóhelyéhez közeli ausztriai történéseit; a koncertbeszámolóktól kezdve a lemez-, illetve filmkritikán át az általa szerkesztett-vezetett rádiós blues műsorokig, illetve a személyes interjúkig. Ars poeticája: műfajoktól függetlenül csak jó és kevésbé jó zene létezik.

„Érzelmes ember vagyok, megérintenek és magukkal ragadnak bizonyos forradalmak. Az életemben több ilyen forradalom volt, ezekből mindig tapasztalva jöttem ki, és több lettem általuk”. E sokat sejtető mondatokból talán a fiatalabb olvasók is kiolvashatják, hogy a kinyilatkoztató nem feltétlenül az élet naposabbik oldalán sütkérezett. Legalábbis nem állandó jelleggel.

A vallomástévő Gróf István, a Fülig a zenében című vaskos, ám annál izgalmasabb kötet szerzője – noha húsz esztendős koráig Budán élt – ízig-vérig Vas megyei. Közelebbről Sárvár polgára, ami azért is érdekes, mert az átélt és papírra vetett zenei témák túlnyomó része e nyugati régióhoz kötődik. Mint a szerző bevezetőjéből kiderül, a hetvenes-nyolcvanas évek vidéki Magyarországán agrármérnökként a „földhözragadtság” mellett aligha jut idő a jogos kultúrigény kielégítésére. Persze minden áthidalható, csupán elhatározás és erős akarat kérdése: a korábban naplózott rendszeres beat-koncertlátogatásokat kényszerűségből felváltja a hanglemezgyűjtés-, illetve hallgatás időszaka.

Hogy honnan a zene szeretete, és az meddig kísérheti egy átlag magyar állampolgár életét? Már a szerző említett előszavából, ha úgy tetszik, részleges önéletrajzából kiderül, hogy hétéves korától, az első zongoraleckéktől kezdődően egész lényét áthatja a zene. Gróf István, a Nagy Generáció „növendéke” egy erősen főváros centrikus országban még Budapesten éli meg a magyar beat alapkőletételét, majd vidékre költözve végigkísérheti annak egyedfejlődését, később a hazai és a nemzetközi rock-, blues-, dzsessz-, folk élet alakulását, fontosabb megmozdulásait. Teheti, hiszen Sárvárról könnyebb az átjárás a szomszédos Ausztriába: előbb Grazba, utóbb az emblematikus Wiesen-i fesztivál eseményeire.

Zenei mindenevőként ugyanazon érdeklődéssel, rajongói lelkesedéssel közelít a klasszikus zenéhez, mint a táncház mozgalomhoz, hogy aztán eljusson a „végkifejletig”; azaz mint református presbiter, gyülekezeti kántor maga is művelője lehessen az egyházi zenének. Mert Gróf terjedelmes lemezgyűjteményének birtokában bátran kijelentheti, és ki is jelenti: „csak jó, és kevésbé jó zene van. Műfajoktól mentesen”. Az ars poetica tetten érhető a kötetet záró, e témával foglalkozó fejezetben is.

Muníció tehát bőven akad, kérdés, hogy igény is van-e az élmények publikálására? Szerencsére van. A Fülig a zenében kötet aprólékos műgonddal szedi rendszerbe a szerző valamennyi publikált koncertélményét, illetve a zenével kapcsolatos egyéb tevékenységét. Negyven esztendősen a Sárvári Hírlap városi újságban teheti közzé első koncertélményeit, bár ekkor még inkább közéleti témákban olvashatók megnyilvánulásai. Mint elkötelezett The Rolling Stones-rajongó nem csupán a rendszerváltozás kori, bécsi Práterben tartott koncert, de a későbbi két, Népstadionbeli monstre előadás is terítékre kerül. Az első fejezetet, műfaj szerint tematizálva, teljes egészében a koncertbeszámolók teszik ki: a blues-rocktól a beatzenén keresztül eljutunk a kemény rockig, de bőséges teret kap a Sárváron Valami Jazz címmel megrendezett, illetve a szombathelyi Lamartin-jazz fesztivál minden részletre kiterjedő és dokumentált eseménye is. Némely előadó persze más-más esemény kapcsán többször is felbukkan, ami összevetésre jó ugyan, ám nem biztos, hogy az olvasó is éppen így látja…

A saját szórakoztatásra, illetve gyűjtői-, rajongó szenvedélynek köszönhetően a hosszú évek során összeállt hanglemezgyűjtemény sem porosodik a polcokon: a kizárólag blues lemezekről előbb recenziók jelennek meg immár egy internetes szakportálon, ebből kinőve pedig egyenes út vezet a blues témájú, a kétezres évek elején indított rádióműsorokig. Sárvárott, Sopronban, illetve Szombathelyen több zenei ismeretterjesztő sorozatot is sikerül útjára bocsátani, többnyire a blues témájában, de a „Magyarock” adásciklus keretében a rockzene is teret kaphat a szerkesztő-műsorvezető Gróf István ötletéből, illetve jóvoltából.

Jól illeszkednek a sorba a mozifilm-kritikák, amelynek a szerző külön fejezetet szentel. Ebben górcső alá veszi – többek között – a Led Zeppelin Celebration day, vagy a The Rolling Stones több koncertjének külön-külön megörökített filmváltozatát, de bonckés alá kerül Martin Scorsese alkotása is a méltatlanul háttérbe szorított The Beatles-tagról, George Harrisonról.

Gróf a zenei újságírás talán legizgalmasabb szeletében, az interjúban is figyelemre méltót alkot. E műfaj azért is érdekes, mert a kulcs a riporter, a kérdező kezében van; kérdés, nyitja-e partnerének, beszélgetőtársának lelki ajtaját? Felkészült újságíróként a szerző kérdései elsősorban a szakmát célozzák, ugyanakkor magát az embert is igyekszik bemutatni. Írásain átsüt a (zenész) szakma iránti mélységes elkötelezettség, nyelvezete intellektuális, mégis közérthető. Precizitása, gyűjtőszenvedélye a könyv szerkesztésében is tetten érhető, a megőrzött koncertbelépőjegyektől a filmplakátokig mindent igyekeztek dokumentálni.

Mindezek összessége olvasmányossá, érdekessé teszi ezt a némileg rendhagyó, bőséges kötetet, amely nem csupán szórakoztat, de a szerző reményei szerint talán a fiatalokkal is megszeretteti a Nagy Generáció zenei korszakát.

(Gróf István – Fülig a zenében, Szülőföld könyvkiadó, 2020, 638 oldal)