Koncz Zsuzsa szerint most dúl igazi cenzúra, nem a rendszerváltás előtt

Gyomorforgató, hogy a diktatúra dédelgetett királynője beszél a mostani „elnyomásról”.

Fotó: MTI /Kovács Tamás

Mező Gábor Koncz Zsuzsáról szóló jegyzetét olvasva a PestiSrácokon nekem a Jelbeszéd című, Illéssel közös nagylemeze ugrott be. Az a korong, amit egyszer csak visszaparancsoltak a boltokból és bezúzták az összes, még el nem adott példányt. Ez cenzúra volt a javából! Igazi, nem olyan nem létező, amelyről az énekesnő vizionál mostanság. Érdekes, hogy elvbarátai azok szellemi örökösei – sőt számtalan esetben vérségi leszármazottai –, akik egykoron bezúzatták a nagylemezét. Persze, majd elfelejtettem,

a magukat liberálisnak hazudó libernyákok aljasul elárulták a rendszerváltást, amikor összefeküdtek a fő ellenséggel (mert ezt harsogták), a szocikkal.

Innen szemlélve, 1973-ban a lemezmegsemmisítés akkor tényleg nem lehetett cenzúra, s ha az nem volt az, akkor most van cenzúra. Ilyesmi buborékból szemlélik ők a világot. De lássuk, miről szól Mező Gábor publicisztikája.

A szerző a diktatúra, a hatalom, a cenzúra és a rockzene kapcsolatát vizsgálja a Syrius, a Kex és a Taurus ellehetetlenítését elmesélve. Pontosabban az írás igazi főszereplője, negatív figurája Koncz Zsuzsa. Amíg a legendás zenekarokat, muzsikusaikat „üldözték, megfigyelték, megverték, tönkretették” – írja a Mező Gábor, addig. „Koncz Zsuzsa… Házassági ajándéka is egy nagylemez volt, amúgy meg körbeutazta a világot.

Gyomorforgató, hogy a diktatúra dédelgetett királynője beszél a mostani »elnyomásról«.”

Mező Gábor felidézi az énekesnő pályáját, amelyet a hatalom nem tiltott, nem tűrt, hanem egyenesen támogatott: „folyamatosan a tévében és a sajtóban szerepelt, hogy itthon és külföldön is elképesztő erővel nyomták Koncz Zsuzsát”.

A továbbiakban a szerző úgy fogalmaz: „Ennyi utazás, csak remélni tudjuk, hogy Koncz Zsuzsa apósának köszönhetően valahogyan megúszta a beszervezést, és nem jelentett sem titkos, sem hivatalos formában. Tényleg csak remélni tudjuk, mert ennyi év kutatás után

nehezen tudom elképzelni, hogy nem kellett volna valamit »visszaadnia«,

egy olyan diktatúrában, ahol a külföldi tudósítók jelentettek, a külkereskedők jelentetettek, a diplomaták jelentettek és a zenészek is jelentettek – főleg egymásról.”

Végezetül Mező Gábor bemutatja az apóst, Boldizsár elvtársat.

„Boldizsár Iván… Ez a valaha parasztpártiként induló szalámiember, akiről minden visszaemlékezés visszaadja, hogy egy megalkuvó, egy áruló, egy jellemtelen gazember volt. A »kádári konszolidáció« egyik fogaskereke. […] Az ő fiához, a Béketanács elnökhelyetteséhez ment hozzá Koncz Zsuzsa, hogy házassági ajándékként megkapja Szerelem című nagylemezét.”