A Pesti balhé, avagy szekunder szégyenérzet másfél órán át

Egy hazug alternatív Budapestet mutat be nekünk a Pesti balhé. Ez volna a nyár magyar sikerfilmje? Aligha. Kritikánk.

Nem is untatnám az olvasót a cselekmény kellemetlen részleteivel, de mivel a film végén gond nélkül lerombolják mindazt, amit izzadságszagúan próbáltak felépíteni másfél órán keresztül, pár mondatban ki kell térnem rá. A főszereplő Marcell (Mészáros Béla) egy befutott mérnök, aki eltávolodott gyermekkori barátaitól a sikerért cserébe; de nagyon bántja, hogy iskolai legjobb barátja, Vinsz (Jászberényi Gábor) annak idején miatta került nevelőotthonba egy balul elsült közös csíny után. Éppen ezért erősen habozik, amikor váratlanul felbukkannak az egykori cimborák, és arra biztatják, hogy csináljanak még egy közös balhét. Azt tervezik, hogy Vinsz, a sikertelen festő egyik festményét becsempészik annak végtelenül önző apja (Hegedűs D. Géza) árverésére – aki soha nem támogatta a fiát, és mindig keresztbe tett neki. A festmény drága pénzért elkel, ezzel kivívják az apa elismerését. Vinszt azonban még aznap este elüti egy autó és szörnyethal, ezután pedig értelmetlen lelki vívódásoknak lehetünk szemtanúi.

A karakterek kitalálásakor az alkotók minden bizonnyal még a függönyt is alaposan behúzták steril dolgozószobájuk ablakán, nehogy véletlenül kitaláljanak egy autentikus személyiséget. Így alkottak meg olyan szereplőket, mint Jet (Szabó Simon), aki indiánnak képzeli magát, Alexa (Petrik Andrea), a semmiben élő hippi vagy Guszti (Elek Ferenc), az állatorvos, aki elájul, ha ellő tehenet lát. Ez a társaság végül nagy nehezen kiötli, hogyan csempésszék be a képet az árverésre – mindeközben a jelenetek úgy követik egymást, hogy ha azokat a magunk szájíze szerint tetszőleges sorrendbe tennénk, ugyanúgy nem lenne semmi értelmük.

Fotó: Intercom

.

Miután sikerül a tervük, már a néző is ökölbe szorult kézzel várja, hogy a végtelenül ellenszenves apát átverjék, és végre meghasonuljon, amikor Vinsz festményét megveszi egy neves műgyűjtő – de nem így lesz. A történet itt lábon lövi saját magát. Bár a licit elkezdődik, végül Vinsz egyik barátja veszi meg a képet százezer euróért. A néző pedig csak ül, és arra gondol, hogy tulajdonképpen mit akartak mondani ezzel a történettel. Ha Vinsz valóban tehetséges volt, akkor miért a barátnál kötött ki a festménye, és miért nem egy elfogulatlan gyűjtőnél, ha pedig nem – ami a festményekből egyértelműen látszik –, akkor végül mégis igaza volt az apjának?

A film már a forgatókönyvön elvérzik, de a színészi játék sem menti meg. A karakterek nem szerethetők, sokkal inkább társadalmi karikatúrák. De melyik társadalomé? – mert ez nem a magyar valóságról szól. Jellemüket a történetben meg sem próbálják kibontani. Bízzunk benne, hogy a Pesti balhé egy rossz döntés miatt kerülhetett filmvászonra, és nem a magyar filmipar jövőjének az előhírnöke.